Fog. De nem majd fog, hanem most is. Illetve, ha szigorúak és következetesek akarunk lenni, akkor csak volt, azaz fogott. Eddig eredményként könyveltem el azt, hogy a fogaim többségét a számban tudtam tartani, de az utóbbi időben tendenciává kezd válni a bölcsességfogaim elvesztése. A legtöbb ilyen fog már a testemen kívül tartózkodik, ebből kettő számomra ismeretlen helyen, egy pedig a fiókban. Utóbbit azért kaptam vissza, hogy esetleges későbbi implantáláshoz alapot szolgáltathasson. Hogy miképp tenné ezt, számomra homályos, de ki vagyok én, ha nem hiszek a választott fogorvosnak? A mai fogat egy kis fogorvosnő termelte ki belőlem. A szó legszorosabb értelmében, szinte bányászati lehetőségeket igénybe véve. Már vártam, hogy mikor hozza be az alagútfúró pajzsot, mert volt ott minden, kezdve a az egyszerű, fémből készült piszkáktól, a fogorvosi, fúró-, vágó-, harapó- és köpőeszközökig. Szóval belefért volna a csákány, a bányászlámpa és a mélyművelésű vágathajtó eszköz is. Sikerült félreértetnem magam, amiből megmérgedés lett, majd mivel nem hagytam annyiban, kibékülés, sőt olyan elnézés kérés, hogy a végén még én éreztem magam kellemetlenül. Most meg úgy érzem magam, mint akit szájon vágtak szívlapáttal. Lassan múlik az érzéstelenítés, egyre több érzésem lesz és nem mind pozitív..
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fogak. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fogak. Összes bejegyzés megjelenítése
2022. február 16., szerda
Fog
2010. április 14., szerda
Fog
Az öregedésben az a legrosszabb, hogy mindig van valami ami foglalkoztathatja az embert. Nem a világpolitikára gondolok, se nem a pandák házaséletére, vagy nem a globális felmelegedés ami izgat - persze ezek a dolgok is, hiszen a világ szegényebb lenne pandák nélkül és a globális felmelegedés jeleit is naponta láthatjuk. A gond, ami nyugtalanít a szervezetemből fakad. Most leginkább a fogaim azok, amik bosszantanak. Fáj a fogam. Gyerekkoromban még örömmel mondhattam el, hogy fáj a fogam egy biciklire, vagy egy kisautóra, később bizonyára egy női név szerepelt leginkább, egy Zita, Rita vagy épp Orsi, ki tudja már? Most azonban a szó legszorosabb és tárgyi értelmében vett fogról van szó. Mivel ez a kődarab itt a számban gyökértömött, így jogalapja sem lenne arra, hogy negatívan befolyásolja a közérzetemet. Ő erről persze nem tud, és fáj itt bent nekem. Az embert a reménytelensége vezeti új és újabb orvosokhoz, de tanácstalanul széttárják a kezüket ha megismerik a tényeket. Annak márpedig nem kéne fájnia! - szokták volt mondani, és rendszerint ennyiben is maradunk. Azt hiszem, leginkább egy új fejet szeretnék, vadiúj fogakkal. Azzal ellennék egy ideig..
Címkék:
fogak
2010. március 9., kedd
A fog
Apró fehér kis izék egy nedves barlangba zárva, egy húsos, rózsaszín, vadul tekergő izé társaságában. Vannak, de nem igazán veszünk róluk tudomást egészen addig, amíg kellemetlenkedni nem kezdenek. A gaz külvilággal állandó harcban állunk, ami bent van, ki akar jönni, ami kint, az meg befelé törekszik. Apró fehér bástyáinknak is megvannak a maga kártevői, amik a mélyben láthatatlanul végeznek aknamunkát. Azt hiszem, a kerék feltalálása óta az egyik legnagyobb találmány a fogorvos. Eleink meglehetősen digitális módon oldották meg a fogproblémáikat, ha valami problémájuk volt, akkor a helyi kovács, illő javadalmazásért egy fogóval végérvényesen lerendezte a dolgot. Mennyivel szerencsésebben vagyunk mi, hogy lehetőségünk van megóvni azokat a dolgainkat amik szinte az életünk kezdete óta velünk vannak, és bennünket szolgálnak. Ma fogorvoshoz megyek, mert az egyik fogam elvásott. Remélem holnap ilyenkor is el tudom mondani azt, hogy a létszám nem változott, a doktor semmit nem vett el, csak legfeljebb hozzátett..
Címkék:
fogak
2009. február 24., kedd
Fogak
Apró fehér kavicsok egy nedves barlangba zárva egy rózsaszínen tekergőző féregszerű valamivel. Velünk vannak szerencsés esetben egy életen keresztül, és teszik a dolgukat zokszó nélkül. Ám, ha valami baj van, rögtön jeleznek és ez a jel cseppet sem kellemes. Az utóbbi időben nekem sincs minden rendben a fogaimmal. Állandó gondot okoznak, és most úgy néz ki, a fogorvosom is feladta a küzdelmet velük, és átadott egy másik doktornak. A rendelésre most újabb két hetet kell várnom, és utána sem biztos, hogy azonnal enyhülni fog a fájdalom. Mondanám, hogy harapós kedvemben vagyok, de sajnos éppenhogy nem..
Címkék:
fogak,
gondolatok
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
