A jövő

Olvasom, hogy milyen csodákat vizionálnak a jövő postahivatalába. Például olyasmit, hogy a sárga csekket hogyan lehet majd egyszerűbben befizetni, illetve milyen új termékértékesítéseket sóznak még szerencsétlen postai ügyintéző nyakába a jelenlegi munkájukon kívül. Hát igen, a fejlődés nem áll meg! Arról persze nem volt szó, hogy mi lesz a fülledt, levegőtlen hivatalokban várakozó embertömeggel, hogy az ember életkedve is elmegy akkor, ha látom, hogy az előttem álló nyugdíjas néni hirtelen postakönyvet és kismillió levelet vesz elő a cekkerből, esetleg az is eszembe jut, hogy a feladott küldeményt esetleg az ügyintéző látja utoljára az életben, a címzett biztosan nem, esetleg arra is, hogy a szomszéd utcába feladott levél két hét múlva ér oda vagy az Amazonról rendelt bármi, sohanapján. Arról sem volt szó, hogy a világ hanyatlóbb felén ha az ember fel akar adni egy csomagot, akkor berakja a postaládájába és a postás amikor levelet hoz, akkor elviszi, nem kell ehhez órákat várni egy szűk, kínai szatócsboltra emlékeztető üzletben. Arra se gondolhatok, hogy a kézbesítés történjen mintha mindenre elsőbbségi címkét ragasztottam volna, illetve a táviratot - ha már egy kisebbfajta vagyonba kerül, ne úgy kezeljék, mintha hagyományos levél lenne - már ha van még olyan őrült, aki táviratot ad fel. Mások vagyunk, én meg különösen ünneprontó. Úgy látszik nem ugyanazt gondoljuk a jövőről. Főleg ha az a jövő hivatala lenne..