Vadregény

A közlekedés ebben az országban sírba fog vinni! Ez nem azt jelenti, hogy megjósolom saját végzetem, amit balesetben látok beteljesedni, hanem azt, hogy pont ugyanolyan hisztérikus mint az emberek hangulata. Mitől is lenne más? Reggel hallgazom a rádiót, ahol a remek rds funkció átvált, ha közlekedési hírek van, de a rádióban valahogy képtelenek kezelni ezt, mert a hírekben csak olyasmi hallatszik, hogy 'az úton baleset történt és Dunakeszinél mindenkit leterelnek a kihajtónál.' Remek. Persze a sejtésem megerősödött amikor elindultam a munkahelyem felé, hogy mindenki szembe jött ott, ahol szinte senki sem szokott. Gondolkoztam, hogy menjek-e a pusztában Csomád felé, de mivel a 2/A-n volt forgalom, inkább ráhajtottam. Tapasztalatból tudom, hogy a régi kettes a sok lámpa miatt sokkal jobban bedugul még akkor is, ha a 2/A-n van a lassulás oka, tehát arra menni reménytelen és amúgy is haladtunk, ha lassan is, de legalább nem félek egyedül. Ja, nagyjából 500 métert, aztán megálltunk mint a bot. Az eredeti felvetésem szerint nem probléma, ha Fótnál leterelnek, hisz magam is ott jöttem volna ki, de az álmoskönyv szerint ha egy nemzetközi autóút forgalmát beterelik egy kis álmos porfészekbe, ott igen nagy káosz várható. A rendőrök nem álltak a helyzet magaslatán - végtére is nem kellett traffipaxozni, úgyhogy gondolom munka nélkül voltak. Hogy a forgalmat terelgessék - gondolom nem jutott senkinek az eszébe. Leterelték az autóutat a városba, onnantól meg mindenki oldja meg a dolgot, ahogy tudja. Nos az emberek kezdték megoldani. Először is, a türelmetlenek fordultak meg az úton. Először még örültem is neki, mert közelebb jutottam általa a célomhoz, de más mozgás nem volt, információ meg mégannyi sem. Eszembe jutott, hogy mindig az első gondolat a legjobb, így visszafordultam és szégyenszemre elmentem a földeken Csomád felé. Nem is lett volna baj, ha kezdetben a Veresegyház felé vezető utat nem akkor verik éppen szét és a munkások a fél útpályát csatatérré nem változtatják. Ott is sikerült egy kicsit várni, de onnan még szerencsésen továbbmentünk, de Fót és Csomád között beütött a krach. Akkorra már a rádió is bemondta, hogy baleset van, az össze menekülőutat feltöltötték autókkal, egész észak Pest megye áll mint Katiban a tisztesség, még a Csomádra vezető út is halott. Mondtam, hogy ez tök jó, hisz épp itt állok én is. Mintha még nem lett volna elég bajom, szülési fájdalmak törtek rám. Először negyedórások, de a végén egészen ötpercesre gyorsultak. Azon gondolkoztam, hogy emlékeim szerint van a csomagtartóban papír és az útpadkán álljak meg vagy a szemközti oldalon, illetve lesz-e időm ordítva berohanni a bokrok közé, vagy félúton pórul járok. Felrémlett előttem a győztes kullancsok hada, akik pofátlanul kihasználják szorult helyzetemet és győztes seregként masíroznak bele a nadrágomba, frekventált részeimről már nem is szólva. Aztán elindultunk - igaz, leállított motorral, kormánnyal és kézifékkel ereszkedve a Fóti dombságon Pest felé. Az inger ahogy jött, úgy el is múlt, mihelyt újra az útra tudtam figyelni. Beállítottam a gps-t, mert a Fóton belüli cselezés még nincs benne a véremben, sosem mászkálok a faluban, épp csak a felszínt karcolgatom, ha mégis kellene valami. Kijelöltem egy köztes útvonalpontot, amitől a gps tudta, hogy nem az eredeti tervek szerint kellene mennem, hanem az új úton. Erre a gps szabályszerűen megsértődött, mert nem érintettem a köztes pontot. Teljesen összevissza kezdett tervezni, szinte minden utcán el akart menni, az se érdekelte, hogy közben elértem a célom. Sosem láttam eddig sértődött gps-t, de úgy látszik ennek is eljött az ideje. Hazafelé megint belefutottam szinte ugyanabba a problémába, de a másik oldalon. Látszólag sík, egyenes utakon történnek a leginkább megmagyarázhatatlan balesetek, ahogy itt is történt. Reggel ugye a felborult kamion, délután pedig egy árokba csúszott autó. Az élet csupa vadregény..