Veszíteni tudni

Veszíteni tudni kell.. Persze ezt mondhatnám egynémely kormánypárti és kormányon kívüli politikusnak, mert szemmel láthatóan egyesek csak nyerni képesek és ha nem így történik akkor is próbálják úgy beállítani a dolgot, mintha a világ legnagyobb eredményét érték volna el. Hasonlóan egy rég bukott diktátorhoz, aki a bunkerében ülve, a szomszéd utcában dübörgő ellenséges tankok zajában is az elkövetkező fényes győzelemről és a csodafegyverről szónokolt. Nos, én igyekszem nem beleesni ebbe a hibába. Treníroznom kell magam arra, hogy a veszteség az élet része és át kell rajta lépni. Most legutóbb épp arra jöttem rá, hogy sok van mi csodálatos az emberben, de az emberi butaság valóban határtalan. Vagy ha nem is butaság, egyelőre nem tudok rá jobb szót ennél. Rendszeresen a cégünk büféjében vásároltam és a büféslány minden vásárlást beletesz egy nejlonzacskóba és úgy adja át. Egy kifli, egy zacskó. Amikor bejövök az irodába és a zsákmányhoz látok, az első dolgom a zacskót kidobni a kukába. Ennek a műveletnek az értelmetlenségét látva próbálkoztam azzal, hogy nem kérek zacskót. Minden egyes munkanap, minden vásárlás alkalmával, éveken keresztül külön kellett mondanom, hogy én vagyok az, aki nem kér zacskót. De most vége - ez olyan harc, amiben nem győzhetek. A zacskót minden alkalommal megkapom és annak rendje és módja szerint 5 másodperc múlva kidobom. Nem lehet minden ellen harcolni, úgy látszik ez olyan mint egy folyóban állva egy evezőlapáttal eltéríteni a Dunát. Elképzelésnek szép, de lehetetlen. Tudni kell veszíteni..