Gondolatbűn

Nem Orwelli értelemben, de valahol mégiscsak. A dolog úgy kezdődött, hogy szombaton végre repülni voltam. A délelőttöt repüléssel, a délutánt vezetéssel töltöttem, így utóbbi idő alatt a felszerelésem letakarva pihent egy pokróc alatt. Az ernyők nem szeretnek napozni, mert öregednek - hasonlóképp a kiélt banyákhoz, azzal a különbséggel, hogy ők szeretnek napozni, de szintén öregednek, viszont ezt nem ismerik el. Az ernyők könnyebben lebuknak egy vizsgálaton mint a banyák, ezért inkább óvjuk a naptól őket - ahogy tudjuk. Mikor menni készültem, nem volt meg a sisakom. Tűvé tettem mindent érte, de nem találtam. Emlékeim szerint a halom tetejére tettem és az egészre a beülőt borítottam rá, nehogy önálló életre keljen. Szóval ott kellett lennie a sisaknak, ráadásul kamerástól, de nem volt. Többen jöttek segíteni - én valahogy azt feltételeztem, hogy megcsapták a kamera miatt, titokban már meg is találtam hozzá az elkövetőket. De szerencsére kiderült, hogy nem az ernyő tetejére, hanem bele az ernyőbe sikerült tennem, így azt hiszem ezzel követtem el a gondolatbűnt, hogy meggyanúsítottam ártatlan embereket - igaz, nem tetéztem azzal, hogy kimondtam volna. Épp már leírtam volna a veszteséget, amikor végre meglett - úgyhogy jó hír ért a nap végére. Duplán, mert így kérhettem magamban elnézést a gyanúsítgatásért azoktól, akik igazából nem is tehettek semmiről. Szeretek pozitívan csalódni az emberekben..