2012. május 22., kedd

Alegria

A hétvégén cirkuszban voltunk. Nem vagyok egy nagy cirkuszrajongó, de a mostani eset mindenképpen kivételnek számít a hagyományos előadások közül. Már január tájékán beszereztük a jegyet erre az előadásra, amikor még annyira valószínűtlennek tűnt az, hogy ebben az évben lesz május is, és egyszer csak hopp, itt termett és várakozásteli izgalommal mentünk be a Budapest Sportcsarnokba. Az előzetes  térkép alapján  olyan nagynak tűnt, de valójában nem volt nagy a tér, így a magammal vitt távcsövet szinte alig használtam. A  Cirque du Solei zseniális társulat, a világ legjobb társulatának tartják sokan - be kell valljuk, igazuk van ebben. A látvány egészen egyszerűen fantasztikus, nem a hagyományos értelemben vett cirkuszi előadás zajlik, mert minden ott születik a színpadon, ráadásul több szinten zajlanak az események, mert amíg az előtérben az artista a rivaldafényben dolgozik, a háttér sem marad tétlen. A zene kiváló és élő, azt hiszem egy ilyen előadás akár többször is megnézhető és minden alkalommal élvezetes marad. Egyszer szeretném megnézni a 'Ka' nevű produkciójukat is, egyetlen hátránya, hogy Las Vegasban adják csak elő (minden nap 9000 ember előtt!) úgyhogy előtte nyernem kellene a lottón. De ha nyernék, azonnal mennék. Addig csak azt tehetem, ha ők jönnek ide, feltétlenül megnézem őket!

Nincsenek megjegyzések: