2010. október 4., hétfő

Választási gondolatok

Tegnap megtörtént a választás, döntött az istenadta nép. Illetve azt, amit csinált, lehet értelmezni így is és úgy is. Ki hogyan gondolja. Népünk új, felkent vezetője persze úgy gondolja, hogy aki otthon maradt is őket támogatta. Szerintem aki a Fideszre akart szavazni az el is ment és szavazott is rájuk. Ha az utált matematikát vesszük alapul és a részvételi arányokat, akkor nekem az jön ki, hogy a 8 millió választóképes egyedből (Ezt a számot hallottam), ha 40 százalék ment el, akkor az 3.2 millió választópolgár, és ha ennek a 60 százaléka szavazott a Fideszre, akkor az majdnem 2 millió. Ha jól számolok százalékot, akkor az eredeti mennyiségnek kb 25 százaléka akarta a jelenlegi kormánypártot, a többi ember azt nyilvánította ki, hogy bevette a leszarom tablettáját - nem pedig azt, hogy bármelyik pártot támogatja. Jelen esetet ezért inkább puccsnak mintsem forradalomnak nyilvánítanám, bár kétség kívül az utóbbi sokkal jobban hangzik. Egy előnye talán van a mostani választásnak - megáll a szarosvödörben a szar hullámzása, és talán jobb idők is jöhetnek, mert mostantól számított 3 évig nem kell forradalomra számítani. Ha csak a nép meg nem unja és a csendben lévő háromnegyed tényleg meg nem unja és meg nem mutatja azt, hogy milyen is egy igazi forradalom. De ez senkinek nem lenne jó..

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nem jó ez így, ahogy van. :(

Névtelen írta...

Nem jó ez így, ahogy van. :(

Ilka írta...

Nem vagyok névtelen.