Időnként előjön egy gondolat bennem, hogy lassan jó lenne illegalitásba vonulni. Telefont mellétenni, levelet nem írni és nem erőltetni a teljesen hiábavaló kapcsolatot az emberekkel, mert csak a magam szívét fájdítom bele abba, hogy látom mennyire hiábavaló az, amit tenni próbálok. Más biztos azt mondaná, hogy ez depresszió, én csak azt gondolom, hogy sima kilátástalanság, ami idővel el fog múlni és pótcselekvésként alkotófolyamatokba fog átcsapni, hogy ellensúlyozni tudjam a bennem tátongó űrt.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
említettem a múltkor, hogy két hónapig egyirányúsított telefonnal éltem, és igen keveseknek hiányoztam csak! na azóta ők sem hiányoznak nekem :(
Ha az ember kidobál mindenkit akkor a végén senkije sem marad..
Megjegyzés küldése