2009. november 19., csütörtök

A vég

Nem szeretem a politikai témákat, mert olyanok mint a színültig telt szarosvödör. Bárhol rúgunk bele, kifröccsenhet a tartalma és mi is trágyásak leszünk tőle, de a mai nap apropóján nem tudtam kihagyni ezt az alkalmat. Vegyünk egy példát: Adott egy iskolai vásár, ahol a diákok előjogokat vásárolhatnak maguknak a suliban. Ezt úgy tehetik meg, hogy zsebpénzük bizonyos százalékából alkudnak rá. Az ajánlat egy látszólag független testület elé kerül akik elbírálják ezt, és döntenek a nyertesről. Ugyan nyílt titok, de a családom is benne van ebben a grémiumban és ők is azt szeretnék, hogy nyerjek, mert tudják milyen fontos ez a státusz mostanság - ugyanakkor a demokrácia szabályait nem rúghatják fel ők sem. Legalább is ennyire látványosan. A státusz előző gazdája is pályázik - a bejáratott kapcsolatai és lehetőségei miatt nehéz őt elmozdítani - és valljuk azért be, a zsebpénzemre is szükségem van, hiszen a fagyit azóta sem szeretem kevésbé és moziba is el akarok járni, viszont mindenképpen rá kell ígérnem az előttem licitálóra. Apáékkal azt a briliáns ötletet találtuk ki, hogy nyugodtan ígérjem oda a zsebpénzem kilencven százalékát - ezzel biztosan nyerek. Ezt senki ugyan nem fogja elhinni, hogy meg lehet csinálni - de a nyeréshez jó lesz, ugyanakkor ők a pénzemet nem nekem, hanem a tesómnak adják oda, aki majd megveszi nekem a fagyit, meg a mozijegyet is, és ami a hónapban megmarad, azt odaadja nekem. Ennek a pénznek én bátran odaadhatom a kilencven százalékát, sőt még örülhetek is, mert kapok egy kis extra pénzt is a státusz mellé. Zseniális ötlet, hiszen így a demokrácia is védve van, hisz a legnagyobb ajánlatot tevő nyert! Hogy az iskola nem kap még feleannyi pénzt sem mint eddig? Na hát az az ő bajuk. Nem is tudom miért jutott ez a példa az eszembe. Illetve udom. A mai napon két új rádió indult, megfelelő párttámogatással. Az elődjeik jól prosperáltak, de jogilag lejárt a szerződésük - és lássuk is be, az újak többet is ajánlottak a működésükhöz elengedhetetlen frekvenciákért. Nem arról van szó, hogy könnyeket ejtenék ezekért a rádiókért, hiszen nem is hallgatom őket - a módszer háborít fel. Húsz évvel a gengszterváltás után itt tartunk még. Az egyik párt szerencsére talán el fog tűnni egy időre a politikai süllyesztőben, de a másik jövőre az igazság bajnokaként választásokat fog nyerni! Azt hiszem nincsenek illúzióim a jövővel kapcsolatban..

Nincsenek megjegyzések: