Ahogy visszagondolok az életem eddig különféle iskolákban eltöltött részére, kevés olyan tanárt tudnék felsorolni, aki igazán pozitív értelemben befolyásolta a sorsomat. Legalábbis nem a szakterületén belül. Rengeteg okító megfordult az életemben, de úgy igazán senki nem volt meghatározó, akire a pályája miatt fel tudtam volna nézni, aki példaképem lehetett volna, ha netalán az oktatói pálya rögös útját választottam volna. Inkább csak olyan értelemben tudtam volna magamnak példát választani, hogy ilyen nem szeretnék lenni. Egyes tanarak viszont mégis megfogtak - iskolán kívüli tevékenységükkel, azzal, amit magánemberként végeztek. Ezek közül egy volt Soós tanár úr. Általános iskolai nyelvtan- és irodalomtanárom volt. Az olvasás szeretete nem tőle van, bár jelentős színészi ambíciókkal bírt, a színházat nem tudta megszerettetni velem, és még nyelvtanból is tele vagyok fehér foltokkal. Ellenben, nagy fotós volt. Tőle kaptam a fotózás szeretetének érzését egy olyan korban, amikor még színek alig léteztek a világban, minden fekete volt és fehér - legalábbis azon a darab celluloid szalagon, ami akkoriban a világunk lenyomatát képezte. Ott ahol a gomb nyomogatása után a labormunka következett, amit szinte jobban élveztem mint magát a tényleges fotózást. Iskolai órák szünetében, sokszor öt, tíz percekre is felmentünk a laborba, előhívni és nagyítani. Ebben az értelemben nagyon sokat kaptam ettől az embertől, amiért azóta is hálás vagyok neki. Az ő szava járása volt, ha fiatal korára utalt, hogy 'Nyírfa koromban'. Kedves mondását azóta is használom, (Talán egyre inkább értem is?) ezen keresztül jut eszembe az életem egy része és ő, aki bár nem volt jó irodalomtanár, mégis sokat tanultam tőle abban, amit igazán szeretett, és jól is volt benne..
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése