Volt egy hülye álmom az éjszaka. Előfordul az ilyesmi, sőt tulajdonképpen nem is panaszkodom, mert ez a jobbak közül való volt. Arról szólt, hogy valami adminisztrációs hiba folytán, vagy miatt, kiderült, hogy nem regisztrálták sehol, hogy elvégeztem az általános iskola első osztályát. Noha régen kijártam már minden iskolát, a tankerület arra kötelezett, hogy újra ki kell járnom a 'kihagyott' osztályt, így vissza kellett ülnöm az első évfolyamba, az írni olvasni nem tudó lurkók közé. A helyzet nagyon abszurd volt, ugyanis a hivatalt nem hatotta meg semmi érvelés vagy magyarázat, ragaszkodott a hiányzó osztály teljesítéséhez. Megnyugvással konstatáltam az első napon, hogy nem csak velem történt meg egy ilyen hiba, régi osztálytársak közül is párral találkozhattam az iskolapadban, miközben arra vártunk, hogy megjöjjön a tanítónéni és a gyerekek. Persze nem jöttek meg, mert idejében felébredtem. Első körben leírtam magamban ezt a hülye álmot, de így utólag belegondolva azt kell mondanom, hogy teljesen valóságkompatibilis dolgot fantáziáltam össze. Egy cseppet sem lepődnék meg azon, ha jönne a 'behívóm' vagy ilyesmit olvasnék az újságban..
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: valóság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: valóság. Összes bejegyzés megjelenítése
2015. augusztus 31., hétfő
2012. november 29., csütörtök
Modern mese
Olvasom az interneten, hogy van egy hely - nevezzük Abszurdisztánnak, ahol az unortodox megoldások népmesei helyzeteket szülnek - de ez a hatalom szerint így van jól. Adott egy helyi földesúr, aki művelni kívánja a földjét, de elfogyott a saját trágyája, ezért erővel elveszi a másét. Markos legények érkeznek és elszállítják azt, ami jogilag nem az övé és beszántják a földjébe. A földesúr nyilatkozik, hogy nem ér rá minden szarsággal foglalkozni, különben is nem volt ráírva a trágyára, hogy az kié és ha nem hagyják békén, akkor jogi útra terel. Ami könnyű lesz, hiszen azon a vidéken az ő szava jelenti a törvényt. Ez látszik abból is, hogy a hajdúk nem vállalják el az ügyet, sőt ügyvédet sem lehet találni a környéken, aki vállalná, hogy trágyáért hurokba dugná a fejét. Ludas Matyi esete jutott eszembe, ami kísértetiesen hasonlít minderre. A földesúr elveszi a gyerek libáit, mert szerinte az őt illeti, majd amikor a fiú törvényért kiált, demonstrálja azt, hogy ott ő a törvény maga. Korlátlanul rendelkezhet más javaival és aki szólni mer, az megnézheti a hátsóját. A párhuzam jelenleg eddig tart. A mesében ezek után csend következik, illetve előtte egy fogadalom, amit Döbrögiék kinevetnek - később kiderül, hogy itt nagyot hibáztak. Vajon Abszurdisztánban is akad egy olyan polgár, aki híven követi a mesét és háromszor veri ezt el Döbrögin? Remélem hamarosan ki fog ez is derülni. Vagy a mesék mindörökre csak mesék maradnak.
Címkék:
gondolatok,
mese,
történet,
valóság
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
