Barát

Tudom, egyesek csak megvonják a vállukat - csak egy macska volt. Macskát rengeteget látni, sokat az enyészet különböző fokán itt, ott, árokparton, útszélén. Sokat nem szeretnek, nincs is túl jó marketingjük, mert régen mint a feketemágia és a boszorkányság kiszolgálóinak tartották őket. Jó példa a modernkori megítélésükre a hollywoodi filmipar, ahol egy, terménypusztító és járványhozó rágcsáló a jó fiú és az üldözője, az aki számtalan helyzetben védett már meg bennünket tőle és az általa hordozott járványtól, a rossz, aki ellen szurkolunk, hogy a rágcsáló lehetőleg ússza meg azért, hogy megehesse a sajtunkat és összepiszkíthassa a hűtőt. Szóval a macska - sokan nem is szeretik ezért, vagy másért és pusztítják is olyasmiért, amit ha tudnának is, se tudnának másképp tenni. Például nem tisztelik a kerítést, mint birtokhatár jelzőt, számukra a frissen felásott ágyás illemhely és a kitett étel - étel. Cserébe viszont továbbra is megfogják az egeret és nem kérnek érte cserébe semmit, esetleg egy meleg zugot és egy kis simogatást. Sok embertől ezt meg is kapják, hisz ezek az emberek, mi, azért szeretik őket, amilyenek. Mások meg kíméletlenül irtják őket, méreggel, fegyverrel, fizikai erőszakkal. Akkor is, ha ez a jószág másnak örömet okoz - vagy pont ezért. Persze nem vagyok szent, én is eszem húst. Annak idején a nagyapámtól megkérdezték, hogy nem sajnálja-e a gazdaságban levágott állatot, mire ő azt felelte, hogy nem hisz élni kell és amúgy is lett volna barát. Cinci (Csipisz, NyikNyik, Cinóber) a mi barátunk volt. Áldozatul esett az értelmetlen és ismeretlen erőszaknak 2 éves és 5 hónapos korában. Csak egy macska volt, másnak semmi több. De a mi barátunk volt..