Állomás

Ritkán járok vonattal az utóbbi időben, így minden apróság meglepetésként ér. Régebben fél életem a vasúton töltöttem, épp mentem valahova vagy jöttem onnan, szóval egész életemre kivonatoztam magam - mondjuk ettől függetlenül képes lennék újra elkezdeni a dolgot, ha szükség lenne rá, de biztos nem örülnék neki. Ma is felkészültem arra, hogy valami esetleg nem lesz kerek, hisz az elmúlt utam során, látszólag minden ok nélkül késtem majdnem háromnegyed órát a vasúti vágyálmok gyűjteménye - röviden menetrend - aktuális sorához képest. Ma semmi ilyesmi nem volt soron, úgyhogy a vonat úgy járt, ahogy neki az el volt rendelve - azt persze tudjuk, hogy ha késni akar, akkor fog is. Ha esik, akkor azért, ha fagy, akkor meg azért. Jártamban keltemben láttam a váci állomást, sőt át is szálltam ott egy másik viszonylatra. Azt kell mondanom, hogy gigantikus építkezés zajlik ott. A szép kis vidéki állomásomból személytelen, nagy személypályaudvart készítenek, aluljárókkal. Utóbbiakkal az a bajom, hogy már láttam pár aluljárót lerothadni és belesüllyedni a mocsokba, mert mi ilyesmit csak építeni tudunk, fenntartani nem és valószínű, hogy ez is erre a sorsra fog jutni, bármennyire is sikerül csillogóra és időtálló látszatóra elkészíteni. A jelenlegi vágánykapcsolat még igen messze esik az állomásépülettől, de gondolom ezzel ,ég csinálni fognak valamit. Erről egy régi vicc jutott eszembe, amikor egy alföldi faluban megkérdezi az egyszeri utas az állomásfőnököt, hogy nem lehetett volna közelebb építeni a síneket a faluhoz? De, lehetett volna, de akkor messze esett volna az állomástól! - Hát most ilyen érzésem van, bár még korántsem fejeződött be ez a fejlesztés. Mindenütt zajvédő falak és a kedves kis utca helyén, amerre régen hazamentem, most egy nagy lebetonozott parkoló díszeleg. Mondják azt, hogy nekem semmi sem jó, sőt, még a sz.r is ízetlen, de nekem a régi - bármennyire is öreg volt - de sokkal jobban tetszett úgy, ahogy volt..