2014. augusztus 12., kedd

Ismerős?

Ismerős a probléma. A szó legszorosabb értelmében. Van aki úgy gyűjti őket, ahogy mondjuk más a bélyeget. Persze a hobbi is ízlés dolga és erről nem érdemes vitát nyitni, mint ahogy arról sem, hogy a hal jó ízű-e vagy sem. Mert ugye az én szótáramból ez a szó hiányzik, más meg nem is tudja elképzelni a karácsonyt enélkül. Szóval ismerősök. Próbálom valamiféle rendszerben elképzelni a dolgot. A számosság sosem volt fontos, így először arra gondoltam, hogy a jó megoldás az lesz, ha azt tekintem annak, akivel legalább már egyszer élőben is találkoztam. Ez jó elképzelésnek tűnt, amíg csak pár kivétel erősítette a szabályt, de később már nem lehetett ennyire egyszerűen megmagyarázni magamnak a dolgot, így bekerült az az engedmény, hogy legalább beszéltem velük. Persze mihelyt egy szabályt lefektetnek, azonnal elkezdenek jönni a szabályokat felrúgó esetek, ahogy a beszélt nyelvben a rendhagyó ragozás. Mire az ember feleszmél, szinte csak rendhagyó szavakat használ. Aztán jöttek a dilemmák is - ismerem-e azokat az embereket, akikről azt hiszem, hogy ismerem? Pusztán csak azért ismerős-e valaki, mert napjában kétszer köszönök nekik? A furcsa az, hogy lassan már azt is kétségbe vonom, hogy azokat sem ismerem, akikkel évek óta együtt dolgozom, úgy meg tudnak lepni időnként. 

Nincsenek megjegyzések: