A magyar falu jellegzetes és szeretett madara. Minden tisztességes község rendelkezik legalább egy gólyapárral, biztosítva - ha csak szimbolikusan is - a falu nemzőképességének fennmaradását. Persze a madarak nemzőképességének fennmaradását a békák és egyéb csúszómászók finanszírozzák, de amúgy nem lehet túl sok gondja az életben. Viszonylag kevés állat eszik gólyát, ami azt illeti, a hosszú és hegyes csőrét elnézve én sem biztos, hogy kockáztatnék egy újabb lukat a koponyámba - ha netalán a mező madarainak zsákmányolásából lennék kénytelen fenntartani magam, mint rókabácsi, vagy egyéb húsevő állatbácsi. Ha hozzávesszük azt, hogy mindemellett ingyen repül évente kétszer Afrikáig és vissza, máris szimpatikusabb a kép. De ahogy néztem őket a tegnapi nap a remek őszi időjárásban, a hideg zuhogó esőben, ahogy menedék nélkül ültek a fészekben, midőn a 'novemberi' eső csatakosra vizezte őket - azt hiszem mégsem lennék gólya.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése