Undok

Az utóbbi időben rákaptam a zuhanyozásra. Régebben, ifjonti koromban a kádban dagonyázást részesítettem előnyben - persze amíg volt olyan kád, amibe belefértem. A mostani lakásunkban van ugyan kád, de azt szinte csak az utód használja illetve levetett gönceink áznak benne, mi a sokkal egészségesebb és kevésbé pazarló zuhanyozást választjuk helyette. Van egy kis falra rögzített polc, amin a szertartáshoz szükséges kegyszereket tartjuk. A múltkor érzékeltem, hogy fogytában van a tusfürdő és ezért bekészítettem magamnak egy új flakonnal. Mára ennek a flakonnak lába kélt, újra csak a szinte teljesen üres flaskát találtam meg. Kiderült, hogy életem párjának a keze van benne - minek nekem még egy flakon tusfürdő, amikor a másik még majdnem tele van? Ehhez a majdnem tele állapothoz egy kis adalék - ez az értelmezésében azt jelenti, hogy ha egy 12 tonnás úthenger még ki tudna préselni egy borsószemnyi adagot a tubusból, akkor az még tele van. Addig nekem nem jár az új flakon, hisz használjam ki a régit. Nem szeretek pazarolni, de küzdeni sem! Fél óráig mángorlok egy töküres dobozt, hogy kijöjjön belőle valami, mert addig nem kaphatok újat amíg van benne. Persze tudom én, hogy honnan fúj a szél! Nem fért el a polcon a sok pacsuli, a különféle testtájakra való, hatféle pacsuli és szappan az én tusfürdőmtől, ezért kellett megideologizálnia a dolgot és eltávolítania a tubusomat. De most felemeltem a szavam és ragaszkodtam az egy szem tusfürdőmhöz. Mindennek van határa és egy nemes célért érdemes undoknak lenni..