Születésnap

Régen, gyerekkoromban ez egy várva várt ünnep volt, egész évben azon izgultam, hogy vajon megkapom-e a hőn áhított akármit, amire egész év alatt vágytam. Mostanság azonban valahogy elveszítette varázsát az ünnep. Amire vágyom, azt vagy megveszem magamnak, vagy akár el is felejthetem örökre. Kicsit úgy vagyok vele, mint Dumbledore professzor, aki csupa haszontalanságot kapott, pedig egészen egyszerű vágyai voltak csak egy pár remek zokni képében. Mára már az ünnep teherré vált, egy alkalom csupán arra, hogy emlékeztessük magunkat arra, hogy egy évvel megint távolabb lettünk attól a valamitől amit annyira meg kívánunk magunkban őrizni. Haszontalanságokat adunk egymásnak és ugyanezeket kapjuk is vissza, remek mementóként arra, hogy nem is figyelünk egymásra. Vannak szabványajándékok, amiket talán senki sem szeret, de úgy érzik, hogy ilyesmit illik adni anélkül, hogy gondolkodni kellene egy percig is azon, vajon milyen is igazából a másik. Az ilyen tárgyaknak persze örülni is illik, azután gondosan fel kell cinkézni, hogy kitől kaptuk és betenni a továbbajándékozandók gyűjtésére szolgáló fiókba. Ezzel le is zárul az ajándékok körforgása, mert mindenki egy ördögi körbe kerül, a kényelem ördögi körébe, és ráadásul van egy teli fiókja is odahaza, amiben a szíve szerint puha zoknikat tárolna, de nincsen rá hely…