Valami véget ért

Ákostól loptam ezt a pár szót, bár alapvetően nem róla, vagy vele kapcsolatban szerettem volna írni. Vannak fontos események az ember életében, amiket várni szokott. Ha ezek rendszeresek, akár egy sajátos időszámítás is kapcsolódhat hozzá, így az idő felbontható mindig az esemény előttire és utánira. Előtte az idő lassan hömpölyög, ahogy utána is, csak ott, ott gyorsul fel igazán. Jó társaságban repül az idő. Ahogy, immáron rendszeressé váló baráti találkozások alkalmával is. Utólag visszatekintve, nem is olyan régen még január volt, amikor megfogalmazódott egy újabb lehetőség és az aktív többség lelkesen bólintott a dologra. Kicsit csalóka megfogalmazás - aktív többség - ugyanis a többség nem igazán aktív, inkább csak lappangó. Részünkről olyan, mint egy növény, egy burgonya vagy cékla. A saját világában él, külső ingerekre korlátozottan reagál. Például, ha éneklünk neki, arra egyáltalán nem. Ezért kicsit olyan érzésem szokott lenni, mint énekelni egy céklaföldnek. Lehet, de elég reménytelen vállalkozás. Persze, ha nem a céklákat nézzük, hanem azokat, akik megtisztelnek azzal, hogy reagálnak és noch da zu, el is jönnek, sokkal jobb az eredmény! Tehát próbálom kihagyni a képből a növényalkatúakat és azokra koncentrálni, akikben megvan a vágy, hogy évente egyszer eljöjjenek és megtudják azt, hogy hogy is van az, akivel egy darabig nap mint nap együtt éltek. Akár csak egy házasságban. Hol zajosan, olasz módra, hogy csak éppen egymás mellett, alig véve tudomást a másikról. Szombaton épp egy ilyen rendezvényt ültünk egy csodálatos helyen. Egy álmos kisvárosban, ami nem mellesleg az én, és sok másik ember szülőhelye, nem is gondoltam volna, hogy ilyen hely létezhet! Egy elvarázsolt kastély, ami kívülről nem látszik másnak mint egy nádkunyhó, de belülről palota. A szó legszorosabb értelmében. Kedves és valóban szívből jövő vendéglátásban volt részünk, így hát ezúton köszönöm a magam és a többiek nevében a vendéglátónknak a felejthetetlen estét! Rajta valóban nem múlott. Ha meg lehetett volna állítani az időt, úgy éjfél tájban, ott megtettem volna. De sajnos nem lehetett, így az az idő is elmúlt, így csak abban reménykedhetem, hogy a következő is legalább ennyire jó lesz. A léc magasra került, köszönet érte! A többiek, akik nem jöttek el? Nos, ők azt hiszem így jártak..

Levél

Levél. Ősi kommunikációs forma, amit már régen halott királyok vagy a köznép is alkalmazott arra az esetre, amikor nem volt lehetséges a személyes találkozás. Levelek mindig is voltak, de az, ahogy eljutottak a címzetthez, folyamatosan változott vagy mondhatjuk úgy is, hogy fejlődött. Vagy madarak lábára kötözték, vagy vágtató lovon ülő ember hozta, vagy éppen magára az emberre volt az üzenet ráírva, ki hogyan szerette. De küldtek rádióhullámok hátán vagy a mára már megfoghatatlanná váló internet segítségével is. Na, én is így kaptam egyet. A feladója nem fontos, a lényeg a tartalomban rejlik. A levél minden szavát külön-külön értem is, de az egész valahogy nem áll össze. A szavak mind értelmesek, mégsem szól az üzenet semmiről. Azt hiszem többezer év infokommunikációs fejlődése az ilyen irományok miatt válik teljesen értelmetlenné..

Fűbe haraptam

Semmi sem lehet tökéletes, de törekedni kell rá. Maga a törekvés éltet, bár az elért eredmény sem rossz. bár jelen esetben még igencsak távol van. Nálam ezt jelenleg a tökéletes felszállás jelenti, sőt, ha úgy vesszük, maga a felszállás - a tökéletesség vágya nélkül. Amikor azt hiszem, hogy végre megvan a titok, olyan helyzettel szembesülök, ami megingatja a hitemet. A hétvégén Krvavec lankáin (igazából a lanka itt költői túlzás, mert inkább füves, de sziklákkal tarkított hegyoldalt jelentene.) gyakorolhattam az alázatot a heggyel szemben. Minden szerencsehozó rítust megtettem, de úgy tűnik, hogy a hegy így is majdnem legyőzött. Rengeteg rontott rajtot sikerült egészen rövid idő alatt elkövetnem, ebből a legemlékezetesebb az volt, amikor a saját képemen csúsztam le a hegyoldalon. A kabátom elszakadt, a rádióm csatja elgörbült, a képesebbik felem tiszta vér volt. Az eset mély nyomokat hagyott bennem - a szó rejtett és teljesen nyilvánvaló értelmében, ugyanis még a ma reggeli fogmosáskor is sikerült füvet találnom a számban. Azt hiszem alaposan a fűbe haraptam..