Ma

Rászoktam arra, hogy visszaolvasom a régebbi írásaim. Azt már megfigyeltem, ha a mai naphoz hasonló érzéseket keresek, akkor dátum szerint hasonló időszakot kell keresnem, mert ott találok olyasmit, mint amit mostanság érzek. Úgy látszik az érzelmeim is periodicitást mutatnak. Mindenesetre vicces 2009-es dolgokat úgy olvasni, hogy akár most is írhattam volna. Ebből látszik, hogy négy év alatt semmi sem változott, az idő meg repül..

Árvíz

Van azért értelme annak, hogy az ember az Alföldön lakik. Túl azon, hogy Petőfi is odavolt a tájért, a végtelennek tűnő füves pusztaság látványa bizonyára felemelő, de ott a gulya, a kútágas és a parasztromantika minden más kelléke is figyelemre méltó. De igazán most látszik az az előny, hogy arrafelé értelmezhetetlen a pusztító árvíz mint kifejezés. Nyaranta az ember eljár a folyókhoz fürdeni mifelénk, de van úgy, hogy a folyó jön el az emberhez. Azt hiszem mindennek van előnye és hátránya is.

Valami úszkál

Valami úszkál a frissen eltett bodzaszörpben! - közölte a nej velem a hírt. Nos, ez azt hiszem a maga egyszerűségén túl felvet egy csomó etikai kérdést is. Eltávolítsuk-e a valamit vagy sem? Eltávolíthatjuk-e egyáltalán? A kérdés vizsgálatakor azt hiszem az első és legfontosabb annak a tisztázása, hogy a valami vajon boldog-e az ő úszkálása közepette, vagy sem? Ugyanis ha boldogtalan, akkor az eltávolítása kötelességszámba megy, ellenben ha boldog, akkor megzavarni őt a boldogságában vétek lenne, sőt tulajdonképpen a kicsinyes emberi irigységünk kiváló példáját nyújthatná. Szóval itt állunk a valami és egy óriási dilemma között. Már csak az a kérdés, hogy lehet megállapítani valamiről, hogy boldog-e igazából, még ha bodzaszörpben úszkál is?