Csehül állva

Az elmúlt pár napot volt szerencsém Csehország fővárosában, Prágában tölteni. Szeretek oda járni, de nem elsősorban a számos és számtalan jóízű serital miatt, hanem csak úgy is. Van egy fajta európai hangulata annak a városnak, amit szívesen éreznék idehaza is, de ezért mostanság hatszáz kilométert autózni kell. Nagyságrendekkel kevesebb szemét, kevesebb hajléktalan, jó és szép tömegközlekedés, nyugodt miliő, kedves kocsmák és rengeteg turista. Annyi, hogy erre bőven lehet megélhetést is alapozni. Ahogy azt teszik is úton és útfélen. Gazdagság van, szép új autók mindenütt és valljuk be, fizetős látnivalók. Amiket eddig ingyen csodálhattunk, már azért is pénzt kérnek - igaz, egy nyugati pénztárcához mérten szerényebb összeget, de jelenleg az összes környező volt szocialista társország valutájának az értéke többszöröse a forintunknak, úgyhogy a mi pénztárcánk szerint meglehetőset. Valljuk be, csehül állunk. De sajnos nem úgy és a jelenlegi helyzetet szemlélve jövőre még többet kell autóznunk majd, hogy utolérjük őket. Persze, ha lesz még pénzünk benzinre..

Budapest

Budapest, Budapest te csodás! - Mondhatja az, aki átutazóban, esetleg messziről látja és nem ereszkedik bele az utcán tobzódó agresszió napi bugyraiba. Szerencsére ritkán járok arrafelé, de ahhoz eleget, hogy emlékeztessem magam, milyen remek ötlet volt otthagyni a fővárost, mint lakóhelyet. Hétfőn Pesten voltunk, és a Hősök terénél futottam bele az erőszak mintapéldájába, amikor a zebrán egy család akart átkelni és bár három sáv megállt és elengedte a szerencsétlen puhatestűeket, a negyedikben jött ő, az egyéniség és ahelyett, hogy akár lassított volna, a dudára feküdt rá. A gyalogosok szétrebbentek, ezzel megóvva génkészletüket az utókornak, 'emberünk' lassítás nélkül száguldott tova, gondolom elégedett vigyorral a fején. Továbbra is úgy érzem, hogy nem szeretnék ilyen helyen lakni.