Kuka

                                                     Tegnap végre esős nap volt és a szokásos kukaürítés napja is egyben. Az edényeket reggel kitettem, mielőtt elmentem dolgozni, a nej pedig vissza szokta húzni akkor, amikor ő indul el. A két időpont között jelennek meg a kukások és viszik el a szemetet, illetve a szelektívet. Délután, amikor együtt mentünk haza és végre esett, hosszú hetek óta először, az asszony megjegyezte, hogy nem húzta be a kukákat, mert nem volt rá érkezése. (Ez csak azért gáz, mert a kukások gyakran hagyják nyitva a tetejüket és akkor hajlamosak vizet gyűjteni magukba, amit azután ki kell szárítani, hogy ne legyenek büdösebbek, mint ahogy szokott lenni.) Erre jegyeztem meg, hogy a kuka vízálló, nem lesz semmi baja az esőben. Nem cukorból van! Ugyanis, ha cukorból lenne, már rég megettük volna.. 

Balta

                                      Most olvastam az újságban, hogy Amerikában egy gyerek lelőtte az apját, mert az elvette a Nintendóját. A gyerek állítólag a fegyverszekrényben kereste az eldugott játékgépet és az ott nem volt, de nyilván talált mást helyette. Erről jutott eszembe, hogy apaként az ember tesz a gyermek szemében népszerűtlen dolgokat, főleg nevelési céllal. Mi is eltiltottuk időnként a kölköt a játéktól, de ő csak megvonta a vállát és azt mondta, hogy jó és levett egy könyvet a polcról. Nagy szerencsénk, mert kimehetett volna a garázsba is keresni a biztonság kedvéért elvett hálózati kábelt, oda, ahol a baltát is tartottuk... 

Semmi, de palackozva ám!

 Ez a bejegyzés a semmiről szól. Nem az általános semmiről és nem is arról van szó, hogy ne szólna valamiről, azaz, hogy úgy, semmit nem mond. Most úgy mondok valamit a semmiről, mint annak a rendje. Ugyanis a tegnapi napon , odüsszeánk közben vásároltam, egy palack Aquitas üdítőt a Fehérvári Aldiban, citromos ízben. Valami egyszerű, de olcsó, nem agyoncukrozott, ragadós dolgot akartam venni, így nekem az egyszerű, noname üdítők kellő kihívást jelentenek, mint annak idején Szlovákiában az 1-2 koronáért kapható üveges üdítők változatos ízekben és színekben, amik közül még jók is akadtak néha. Mint például a Kofola, amit azóta is szívesen iszom és nem söpörte el őket a történelem és a nyugati nagytőke vihara. Szóval az ominózus citromos ízű üdítő. Valamiért sikerült szénsavmentest venni belőle, pedig alapvetően a szénsavasat szeretem. Azt hiszem megtévesztett az, hogy olyan kemény volt az üveg és csak azt néztem, hogy citromos, pedig rá van írva nagy betűkkel az is, hogy szénsavmentes. Persze kinyitva már más volt a helyzet, az üvegben valóban volt egy kis nyomás, így azt kiengedve már nyeklett összevissza a palack, ami a vezetés közbeni fogyasztást megnehezítette, ugyanis továbbra is az volt a cél, hogy megigyam és nem az, hogy menet közben lefürödjek benne. Az íze meglepett, ugyanis rendes citromos limonádé íze volt, annak ellenére, hogy a leírásában az szerepelt, hogy ebben a flakon üdítőben az égadta világon nincsen semmi sem. A szó legszorosabb értelmében nem tartalmaz semmit, azaz nincsen benne só, fehérje, szénhidrát és zsír sem, energiatartalma gyakorlatilag a statisztikai hibahatáron belül szinte nulla. De ezzel együtt jó íze volt, állítólag édesítőszerrel volt, de nem volt bántó mellék- vagy utóíze sem. Szóval, ha valakinek ezek után kétségei lennének, hogy vajon milyen íze van a semminek, meg kell hogy nyugtassam őt arról, hogy finom, citromos.

 

Kutyabaj

                                   Csak, hogy ne alvadjon meg a vérünk. Anyám hívott a napokban, hogy a kutya kiszökött. Ez még nem lenne olyan nagy probléma, mert a kutya időnként kiszökik. Feltámad benne a csavaroghatnék és olyankor meglép. Fondorlatos módon készül rá, a lábak között sunnyog, aztán egy óvatlan pillanatban kitör és elszalad. Olyankor meg sem áll, csak tisztes távolból néz vissza, majd felemeli a középső ujját az első mancsán. Na jó, ezt nem ő teszi, ezt csak elképzelem, mert pont úgy csinál, mintha ezt akarná mondani. Ugyan nem teszi, de én is tudom ezt és a kutya is tudja, szóval a gondolatátvitel megvan, még ha nem is látszik. Anyámnál melósok dolgoztak, így nagy volt zaj és a mászkálás, a kutya meg épp a halálán volt és meg is volt kötve, vagy pont ezért, mindenesetre a melósok szíve megesett rajta és kérték, hogy anyám engedje el, majd vigyáznak, hogy ne menjen ki. Aztán persze egy idő múlva azzal jöttek vissza, hogy kiszökött. A kutya ugyanis profi, a melósok meg amatőrök voltak. De ilyen már előfordult a világtörténelemben és amikor a kutya kirohangálta magát, mindig visszajött. De ezúttal nem. Eltűnt! Anyám hívott délután, hogy kellene jönni kutyát keresni, mert nem jött vissza az állat. Aznap edzésre mentünk volna, így a kölök is jött hozzám, így megvártam őt és együtt mentünk kutya keresendő. Kocsival végigjártuk Deákvár releváns részét, hogy minden pillanatban arra gondoltam, meg fogom látni rongycsomóként feküdni valahol elütve, mert utóbbi időben egy kicsit vak és legalább ugyanannyira is demens kezdett lenni, de közlekedni viszont sosem tudott. De nem lett meg így sem. Aztán megálltunk és gyalog indultunk el, benézve az árkokba és hidak alá. Így sikerült felfedezni, hogy az utcánk és a Béke tér közti átereszben fekszik valami kutyaszerű. Ő volt, meglehetősen zilált állapotban, elérhetetlen helyen (ez ugyanis egy 15 méter hosszú áteresz, azaz egy fedett árokrész, amin a gépjárműforgalom zajlik és az esővíz kel át az alagúton, amit párszor átépítettek és mindig egyre kisebb és szűkebb lett.) A kutya jól bevackolt és hiába hívtuk, nem mozdult, sőt úgy tűnt, hogy valami baja is van a hátsó részének, mert látszólag próbált felállni, de mindig visszarogyott. Próbáltam a kedvencével is csalogatni, de nem értem el eredményt. A kölök is próbált közelebb kerülni hozzá, de nem jutott el, mert bár kölköm nekem, de már kezd ő is apatestet növeszteni és minden csőbe már ő sem fér bele. Arra gondoltam, hogy bezzeg gyerekkoromban ezen az átereszen belül közlekedtünk, itt bújócskáztunk és erre az árokrészre vonatkozik életem egyik legnagyobb és legemlékezetesebb tévedése, amikor is azt feltételeztem, hogy lefutom apámat és ide bújok el, mert ide ő nem fér be. Az elképzelés utolsó része a helyén volt, ugyanis tényleg nem fért be, de nem futottam le, mert a kapunál utolért és aztán jött a legemlékezetesebb rész. De ez mellékszál, hisz az ebnek semmi ilyen problémája nem volt, legfeljebb, ha előjön, bár nem nevelünk kutyát fizikai erőszakkal, szóval ez a probléma is csupán csak elvi. Semmi ötletem nem volt, a kutya odabenn, mi kint és a nap meg szép lassan ereszkedett. A lelki szemeim előtt láttam, ahogy a kutya elpusztul odabent, mert már délelőtt óta semmit nem ivott és odabent is meleg volt. Jobb gondolatom nem lévén, felhívtam a 112-őt. Meglepetésemre nem hajtottak el a fenébe - a váci tűzoltókkal szerettem volna beszélni, hanem felvették a 'hibajegyet' majd átkapcsoltak valakihez, aki újból kikérdezett minden releváns információról és mondta, hogy próbáljak állatorvost szerezni a helyszínre addig is, míg  kiérnek. Próbáltam ennek eleget tenni, de az állatorvosok pont olyankor zártak, így nem sikerült senkit találni. Az egyetlen ígéretes lehetőség azt mondta, hogy ő nem fogja tudni elaltatni a kutyát a kiszedés előtt, de ha kiszedik a lánglovagok, akkor esetleg megnézi, ha az állapota ezt igényli és addigra visszaér a dolgából. Hívjam vissza, ha aktuális lesz! Míg itt borongtam, hogy egy feladatom volt és azt sem végeztem el, megjöttek a tűzoltók is. Távolról hallottam szirénázást, de gondoltam, hogy a kutyához nem így jönnek - de így jöttek. Megérkezett egy nagy piros autó, minden villogójával villogva és elegánsan leparkolt a közelben, ezáltal látnivalót biztosítva a 'falusi' műértő közönségnek, akik, mint egyetlen látnivalót a környéken, igyekeztek szemmel tartani, de látványosan nem nézni. A tűzoltókra nem lehet egy rossz szót sem mondani, nekifeküdtek a dolognak és számtalan módon próbálták kiszedni az ebet a  csatornából, de kudarcot vallottak. Szerintem egészen biztosan több mint háromnegyed órát küzdöttek teljesen eredménytelenül, csáklyával kötelekkel, szép szóval, fenyegetéssel, de nem ment. Közben jött még egy tűzoltóautó, egy halom másik tűzoltóval is, természetesen megkülönböztetett jelzéssel. Az önkéntes egységek érkeztek, de levonták a következtetést, hogy feleslegesek és elmentek. Pedig az egyik srác volt annyira sovány, hogy eséllyel be tudott volna jutni, de én nem akarnék senkit betolni oda, ha magam nem férek el. Az először jött egységek nem adták fel, pedig attól is tartottam, hogy egyszer csak azt mondják, hogy ők itt nem tehetnek semmit és elmennek, de nem tették ezt. Eszükbe jutott egy egészen használható ötlet, hogy összerakják a létrát és az árokból használva azt, az árok hosszabbik részről betolva azt, a dögöt kitolják a másik felén. De erre már nem került sor, ugyanis egyszer csak megjelent az egyik srác nőismerőse egy kutyával, akik mindketten élénken érdeklődtek a jószág sorsa iránt és többször is megnézték, akit valószínűleg érdekelt a tacskó, mert világ életében szerette a szafaládét és erre minden további nélkül felkelt és kisétált a csőből, mintha mi sem történt volna. A lábfájdalom szőrén szálán eltűnt, a kutyának kutya baja sem volt. Persze nem hagytuk, hogy közelebbről megismerkedjen a szafaládékutyával, mert másokkal rémesen antiszociális tud lenni, így a kölök felkapta és bevitte anyámhoz. Mindenki megkönnyebbült, mert a lehető legjobban ért véget a történet. A tűzoltók nem kértek semmit és nem is akartak elfogadni semmit. Végig jó fejek voltak, le a kalappal előttük! Így aztán hazafelé beugrottunk a boltba és egy tálca árpaszörppel (vagy málnaszörppel?) ezután a tűzoltóságra is, ahol találkoztam a parancsnokkal is, akinek megköszöntem a mentést és gratuláltam a csapatához is! Tényleg nagyon meg voltam hatódva és össze vissza beszéltem mindenféle hülyeséget, aztán eljöttünk. A srácok pont akkor álltak be a nagy pirossal a garázsba. Remélem, hogy szeretik a szörpöt ők is!

Otthon

                                         Az édes, de kinek éppen mi. Nekem az, ahol lakom, alszom, étkezem és az utóbbi időben nem töltök annyi időt, amennyit szeretnék, mert mindig van más, fontosabb, ahova inkább menni kell, ahol inkább tenni kell valami fontosat. Szóval az otthon, az, ahol nem vagyok ott, de szeretnék lenni. Ez onnan jutott eszembe, hogy tegnap biciklizés közben az árokparton egy könyvet találtam. Hasek - Svejk egy jó állapotú példánya volt és rögtön felmerült bennem az, hogy elhozom, hisz szemmel láthatóan ki volt dobva és még nem is volt szétázva, szóval egész jó állapotban találtam meg. Kinyitva azonban, tele volt hangyával. Több lapon keresztül, még hangyatojások is voltak, így egész új hangyagenerációnak lett lehetősége a születésén keresztül jutni be Hasek halhatatlan művébe. Szó szerint. A könyv így ott maradt, nekitámasztottam egy fának és eljöttem. Így ugyanis ez már nem egy világirodalmi klasszikus, hanem csak egy otthon lett.

Mindenféle

                            Nincsen rózsa tövis nélkül. Mai biciklis bejövetelem 1-es. Az utolsó pár kilométerben csak kellett egy hülye, pedig már olyan szépen alakultak a dolgok! De volt mindenféle. Sommás gondolataim és megállapításaim születtek. Általában születnek, de nem vetemedek rá, hogy le is írjam azokat. Ebből a szempontból ez a nap is kivétel, mert ma le is írom. Szóval biciklisekből és rolleresekből két kategória van, legalábbis ebből a szempontból. A profik és az amatőrök. A két kategóriát az különbözteti meg egymástól, hogy a profik hordanak sisakot, az amatőrök soha. A profik tudják, hogy egyszer baleset éri őket és akkor jól fog jönni, ha lefejelik az aszfaltot, az amatőr úgy gondolja, hogy balesetet mindig más szenved. Ha ő nem akar balesetet szenvedni, akkor nem is fog! Hogy egy ismerősömet idézzem, aki azt mondta, miután a rendőr megállította azért mert sisak nélkül motorozott: - Nehogy már a fejem ne barnuljon le! - Ez végül is egy erős érv. Hogy tetézzem, ma láttam indexelő BMW-st. Ejnye, hová jut így a világ? Rongálja a márka presztízsét!

Biciklizés

                               Mióta biciklivel járok, azóta rendszeresen megkérdezik, hogy milyen volt a bicikliút idefelé. Általában meg szoktam jegyezni azt, hogy hányan próbáltak megölni, de nem ment nekik. Úgy gondoltam azonban, hogy egy szofisztikáltabb megoldáshoz folyamodom, amivel pontosabban ki lehet ezt az állapotot fejteni és miközben befelé tekertem, az alábbi rendszert ötöltem ki. 

 Bitszinten ábrázolom a helyzeteket és ha elég annyi, hogy volt-e ilyen helyzet vagy sem, ezek számossága nem fontos, akkor egy bájt fel, azaz alsó négy bitje elegendő is lesz erre. Azaz az érték 15-nél nem lehet nagyobb, de elég valószínűtlen ez az érték. Lássuk is, hogy miért. A legfelső helyiérték a baleset, értéke 8. Ez azt jelenti, hogy elütnek vagy én megyek neki valaminek, esetleg elalszom és árokba hajtok, vagy efféle. Eddig ez nem fordult elő és remélem így is marad. A következő az esemény. Ez nem baleset, de kellemetlen, pl egy defekt, vagy műszaki probléma. Ilyen sincs sűrűn. Defekt előfordult korábban, volt hogy havonta három is, úgy ragasztottam már belsőt, mint egy kisangyal, de mióta Pirelli defekttűrő külsőim vannak, azóta ez a probléma nem létezik. Igaz, majdnem sikerült ezzel megduplázni a bringa értékét. A konfliktus az, hogy összeugatok valakivel. Ez gyakran előfordul, ugyanis egyes közlekedőknek fogalmuk sincs a közlekedési szabályokról, különösen az elsőbbség fogalmának értelmezése okoz gondot és ha ugat, én sem maradok csendben. A legalsó bitérték a veszélyes helyzet. Ez bekövetkezik, ha valaki elém hajt,  leszorít, nulla oldaltávolsággal előz, elsodor, vagy körforgalomban megelőz és előttem kivág. Ezen szabályrendszer alapján a mai utam egyértelmű hármas.

 

Autópálya

                            Tegnap rájöttem arra, hogy mire jók a horvátországi fizetőkapuk az autópályán, ott ugyanis úgy oldják meg a díjfizetést. Röviden - semmire. Egy olyan útszakaszon is képes dugót okozni, ahol amúgy rendesen lehetne haladni. Szóval mindenképpen az ördögtől való.

 

Csak kenyér

                               Képzeljünk el egy olyan világot, ahol a kenyeret a boltban vesszük. Ez eddig nem nagy szám, hisz tulajdonképpen most is ezt tesszük. Elmegyünk a boltba, veszünk annyi kenyeret amennyit akarunk, kifizetjük és örülünk. Viszont ebben a világban egy lényeges csavar van a történetben, ugyanis a szabályok értelmében nem elég az, hogy rendszeresen boltba járunk, de szerződést kell kötni a pékkel is arra, hogy fenntartsa számunkra a sütési infrastruktúrát, vegyen lisztet meg sót, élesztőt meg kézikocsit. Noch da zu, pékeket. A szerződés tartalmazza azt is, hogy a péknek joga van egy évben egyszer eljönni hozzád és belenézni a kenyereskosaradba, hogy hogyan is állsz kenyérügyben. Ha nem tud bejutni hozzád, akkor meghasalja, hogy mennyi kenyeret ehettél meg, ami bizonyos esetekben köszönőviszonyban sincs a valósággal. Ezt az eredményt közli az üzlettel, az üzlet meg kiállít egy jó borsos számlát, ha a pék rosszat álmodott meg. Aztán persze mehetsz panaszra az üzletbe, meg a pékhez is, ahol elhajtanak azzal, hogy ez a rendszer így működik, különben sem értik, hogy mi a probléma. Szerencsére a mi világunkban elég a boltban venni a kenyeret, nem kell szerződni a pékkel és a pék dolga az, hogy süssön, a bolté meg az, hogy ezt eladja. Ugye?

A macska

                           A macska nem dobódott ki este, így bent töltötte az éjszakát. Ami jó volt, hogy nem is akart kimenni, így nem kellett felkelni és kitenni a szűrét, hanem valamikor az éjjel folyamán, úgy gondolta, hogy az ágyunkban fog aludni. Ez még önmagában nem volt tragédia, de ehhez folyamatosan rajtam mászott keresztül, majd elhelyezkedett kettőnk között, de leginkább az én lábamon. Ennek folyományaképp, ha egy kicsit is megmozdultam, a macska azonnal leugrott rólam és trap, trap, trap a laminált padlón, kirohant a szobából. Kb öt perc múlva trap, trap, trap, újra jön, felugrik rám, végigmászik rajtam, majd ráfekszik a lábamra. Ha fordulok, macska trap, trap, trap elmenekül, majd öt perc múlva megint jön. Közben folyamatosan dorombol, egész álló éjszaka. Szerencsére csörgött az óra és vége szakadt ennek a rémálomnak is..

Il giorno dei cani

                   Azaz a kutyák napja. Épp tegnap volt, így friss még az emlék. Kaptam ugyanis egy levelet, amit egy ismert olajipari cég marketingesei küldtek, hogy kutyák napja van és ebből az alkalomból a Jim(?) energiaitalt akciós áron adják. Nem tudom mi lehetett az eredeti üzenet, amit közvetíteni akartak ezzel, de nekem az egészből az jött le, hogy az energiaital kutyák számára készülhetett. Esetleg kutyából van.

Értelmetlen

                            Értelmetlen a kérdés, hogy mivel eszed a káposztás tésztát, sósan, vagy cukorral. Ugyanis, ha a az ember főz, akkor tudhatja, hogy a klasszikus recept szerint a lesózott, lereszelt káposztát olajon karamellizált cukorba forgatjuk és főzzük puhára. Szóval nem kérdés, hogy melyikkel esszük, mert egyszerre mindkettővel. A kollégám éppen az imént mondta, hogy nem is akarja tudni a részleteket inkább..

Borravaló

               Borravaló - na pont nem erről van szó, vagy legalábbis nem ennyire direkt módon. Vannak a bérből és fizetésből élő honpolgárok, aki havi fixből karcolgatnak és vannak a vállalkozók, akik meg árukat adnak és vesznek, vagy szolgáltatást végeznek valami olyan árért, amit maguk határoznak meg és amit a elsődleges célcsoport, olykor a fogát szívva, de leperkál nekik. Szóval a vállalkozó nem kap borravalót, nem azért, mert nem telne rá, hanem többnyire azért, mert maga mondja meg az árat. Ha szeretne egy ezressel többet kapni, akkor olyan árat mond, amiben az az ezres is benne van. Ne várja már el, hogy külön honorálják azt a munkát, aminek minden másodpercét elszámolta már, olykor akár duplán is.

             Szóval a paraszt, ha eszébe jut az, hogy baracklekvárt főzne be télire és kimenvén az udvarra, nem lel tíz kiló befőzni való érett barackot a körtefán, a környékbeli zöldségipari kisvállalkozóhoz fordul, aki persze kiszolgál számol és vámol, keresztbe szorozza a nagymamája életkorát a vérnyomásával, majd mond egy olyan összeget, amit a paraszt (mondjuk én) még kapásból kifizet. Aztán persze otthon kezdenek kattogni a fogaskerekek, hogy mi a jó, bánatos isten haragja került ezen az egészen ennyibe?? - mert ugyanis sehogy nem jön ki a matek. Na persze, nem pont ezekkel a szavakkal, de hasonló jelentéstartalommal. A matek tényleg nem áll össze,  persze kiderül, hogy a zöldségipari vállalkozó, annak ellenére, hogy ő mondja meg mennyibe kerül a barack, szóval nem kell neki mindenképpen 890-ért adni a gyümölcsöt, mondhatná azt is, hogy 950, szóval ezzel együtt is erkölcsi kötelességének érzi azt, hogy még a borsos áron kívül is átbazilikázza a kedves vásárlót, aki gondolhatja, persze veszett fejsze nyele, meg effélék - legfeljebb nem megyünk oda többet - nyugtatja a háborgó lelkét és tér nyugalomra, hogy megint hülyének lett nézve. Persze nem úgy a nő. Benne felhorgadt a düh és utánament a dolognak. Először ugyan megígérték, hogy tesznek valamit ebben az ügyben és úgy látszik, hogy a semmi is valami, mert végül semmit sem csináltak. De ő nem adta fel és újból odament, így végül kifizették neki a különbözetet, ami csak véletlenül maradhatott a pénztárgépben tegnapról. A zöldséges nehezményezte ugyan, hogy az egész polémia az épp jelen lévő nav ellenőr előtt zajlott le, de a nav ellenőrökön nem látszik az, hogy azok, amik és ha tényleg így történt, az a karma méltó válasza erre. Mint aki a rendőr előtt kezd el büntetőfékezni. Az így járás tipikus esete.

Palacsinta

                            Mindenki ismeri, a népfolklór része. Alapvetően lisztből, tojásból, tejből álló, forró lapon kisütött lepényféle, amit mi feltekerve, valami édes dologgal - lekvár vagy kakaó - töltve tálalunk. Közös ismertetőjele az összesnek, hogy sokkal tovább tart elkészíteni, mint ahogy el szokott fogyni. Rendes háztartásokban a palacsinta életkora rendszerint pislogások számával jellemezhető, azaz például, csak kettőt pislantottam és már eltűnt! Ezért is furcsa az, hogy már nem vagyunk rendes háztartás a definíció szerint, mert a palacsinták már nem szublimálnak a hűtőből. Példának okáért, szombat este nyolc palacsintát tettem be a hűtőbe és vasárnap reggelre is megvolt mind az összes! Korábban ez sosem fordult elő! Hiába, változik a világ..

 

Betét

                                De nem bankbetét, vagy szárnyasbetét, csak üvegbetét. Bár ahogy a mostani helyzet áll, akár bankbetét is lehetne. Tegnap az Aldiban vásároltam, mert megkívántam egy egzotikus ízű szénsavas vizet, amit valószínűleg aromás szénhidrogénekből készítenek, mint annak idején a méltán népszerű Bambi üdítőitalt. A pénztárnál ért a meglepetés, amikor is a pénztáros külön felhívta a figyelmem arra, hogy ez már egy betétdíjas üveg, ami egyszerre több dolgot is jelent. Részben azt, hogy a betétdíját, az 50 forintot a MOL már megkapta ezért a flakonért és ő már mindenképpen jól járt, részben azt is, hogy nem annyi a bambi, mint ami az árcédulán volt, mert hozzájön a betétdíj, illetve, ha nem viszem vissza, akkor a MOL nyer 50 forintot rajtam, ha visszaviszem, akkor kénytelen lesz az 50 forint hasznából ezt a palackot 5 forintért elcipelni Afrikába, hogy ott letegyék egy félreeső helyen, hogy legyen ez az ott élő lakosság problémája. Szóval, hogy utóbbit megvalósíthassam, az üveget sérülésmentesen kell bedugni az automatába, kupakkal együtt, mert ha nem így teszek, sosem lesz 50 forintom belőle. Az üvegen nem lehet semmi sérülés, horpadás sem, mert különben az automata nem fogja visszavenni és akkor bukom a zsét. Így hát meg kellett ígérnem a pénztárosnak, hogy vigyázni fogunk az üvegre, mint a szemünk fényére. Félve kérdeztem meg, hogy azért az üdítőt megihatjuk belőle?

A nagy macska saga

                       Szokásos szilveszter estének indult. Először arról volt szó, hogy nálunk lesz a buli, de aztán az a döntés született, hogy mégsem nálunk, mert a pestiek nehezebben jönnek ki Gödre és mennek majd utána haza, így Pesten, Zuglóban került megrendezésre.  Az egész napos készülődés után mi vágtunk neki este az útnak. Odakint már elkezdődött a háború, de ennek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget. (Pedig kellett volna!) Annál is inkább, mert a macskát úgy kellett kipiszkálni a karácsonyfa alól. Mindenesetre ki lett téve, ahogy a többi napon az évben, és minden eddigi szilveszteren, amikor nem voltunk odahaza. Zuglóig eseménytelen volt az út, valami okból még zenét sem hallgattunk, csendben tettük meg az út nagy részét. Amikor a szokásunk szerint lekanyarodtunk az M3-ról a Körvasúti felüljárónál lévő OMV benzinkútnál (itt szoktunk letérni, hogy aztán a Csáktornya utcán keresztül kanyarodjunk vissza, át az M3 alatt, majd a Csáktornya parkon keresztül térünk rá a Miskolci utcára, ahol az utunkat akartuk folytatni.) elfojtott nyávogást hallottunk. Megálltam a benzinkúthoz közel a Tengerszem utcában és megnéztem a csomagtartót. Evidensnek tűnt, hogy oda mehetett be macska, mert sokat pakolásztam indulás előtt. Nem volt benne semmi azon kívül, amit én tettem oda. A nyávogás megmaradt, így a forrását az autó motortereként azonosítottuk. Valóban, Luci, az öreg macskánk bent ült a motor mellett és nyávogott. Megállt bennem az ütő!  Hogyan szedjük ki őt onnan és mit fogunk vele csinálni? Természetesen hozzáférni nem lehetett, a macska teljesen sokkos állapotban volt. Egyszer ugyan kimászott alul, be nem reagált semmire, kiszedni pedig nem tudtuk, hiába hívtuk. Aztán megunta a dolgot és visszamászott a motor mellé és onnan nem mozdult többet. Közben odakint teljes háborús helyzet volt a sok robbanás miatt. Ekkor több próbálkozás után, amiben a motorindítás is beletartozott, arra gondoltam, hogy ha eddig kibírta a motor mellett, akkor hazavisszük ugyanígy és otthon majd átpakolunk a másik kocsiba és azzal jövünk el, ő meg majd kimászik amikor szeretne. Utólag belátva a dolgot ez egy teljesen hibás döntés volt! Hogyan alapozhattam arra, hogy csak azért, mert eddig nem mozdult, ezután sem fog? Persze elindultunk és  Csáktornya utcán haladva valami zajt hallottam, amit fémes pendülés követett. Hátranéztem a tükörben, de nem láttam semmit. Ez a terület a közvilágításáról amúgy sem híres. Felhajtottunk az M3-ra, majd a Szerencs utca előtti szintén OMV kútnál megálltam, hogy megnézzem, hogy van a macska. A motorháztetőt felnyitva teljesen levert a víz. A macska nem volt sehol! Ekkor rögtön leesett, hogy mekkora hibát követtem el azzal, hogy elindultunk. Gyorsan visszamentünk az úton, hogy nem látom-e valahol elütve? Szerencsére legalább elütve nem volt, viszont eltűnve annál inkább! Visszamentünk a tetthelyre, de a rögtönzött keresés nem hozott eredményt. Sehol, semmi! Életem egyik legrosszabb szilveszteri bulija következett, amikor is a mardosó bűntudattal együtt, szinte minden embernek külön külön el kellett mondanom, hogy hogyan történt. A buli után hajnalban megint visszamentünk a tetthelyre, de az ismételt keresés sem hozott eredményt. Az addigi heves harcok szórványos utcai lövöldözéssé szelídültek, de továbbra sem hozott semmi eredményt a keresés. A nej aktivizálta magát ami a netes csoportokban való megjelenést illeti, illetve a környéken szórólapozni, illetve újra ciccegni kezdtünk. A következő hét, intenzív macskakereséssel zajlott, miközben esténként a lelkünket próbáltuk rendbe szedni, mert mindenki a magáén érezte a felelősség teljes súlyát. Nekem olyan érzésem volt, mintha a saját nagymamám hagytam volna el. Állandóan arra gondoltunk, hogy mi lehet vele? De természetesen választ nem kaptunk a kérdéseinkre. Mivel az adott területen jobbára cégek vannak, a nej elkezdte felhívni a cégeket, illetve meg is látogatta azokat. Kiderült, hogy a környéken rengeteg kóbor macska él és nagyon sok macskabaráttal találkozott ezeknél a cégeknél, akik ezeket az állatokat rendszeresen etették. De a miénknek nyoma sem volt. Mígnem pénteken az egyik közeli cégnél megkért ember áttörést ért el, mert az üres telekre bemenve, látott elfutni egy vörös macskát. Így péntek este újra felkerestük a tetthelyet, ahol ciccegve és egy kávétablettás dobozt rázva (ugyanis nem volt nálunk a macska jutalomfalat doboza, aminek a hangjára a macskák , bárhol vannak is, intenzív megközelítésbe kezdenek, de volt a kocsiban kávétabletta, ami szerencsére hasonló hangot ad, ha rázzák.) a macska nyávogni kezdett és előjött az üres telken lévő búvóhelyéről. Teljes biztonsággal megállapíthattuk, hogy a mi macskánk volt. Nagyon furcsán nyávogott, így eddig még nem is hallottuk. Félve jött közel és amikor a nej megpróbálta elkapni, elrohant. Nagy csalódást éreztem, mert azt gondoltam, hogy újra elveszítettük, pedig még meg sem találtuk igazán. A macska beszaladt az Avalon szerviz udvarára , ami szerencsére még nyitva volt, így gyorsan birtokháborítást követtünk el - ezért utólag is elnézést kérek az Avalontól, de prompt nem igazán érdekelt a dolog jogi része, csak a macska. Egy belső udvaron egy fehér furgon alá mászott be, és onnan nyávogott tovább. Folyamatosan hívtam és ráztam a kávés dobozt, mint egy félőrült. A macska nyávogása megváltozott, a korábbi öblös, panaszos nyávogást felváltotta az ismerős nyávogás, majd előjött a kocsi alól és hozzám dörgölőzött. Így már fel tudtam venni és nem is engedtem el. Az autóval volt némi problémája, bemutatott egy szabadulási kísérletet, de fogtam erősen és igazából nem tett kárt bennem. Hazafelé folyamatosan a macskát fogtam, így a nej vezetett. A macska végig dorombolt, de tudvalevő, hogy ez nem mindig a jó szándék jele, sokszor stresszhelyzetben is dorombolnak, magukat nyugtatják vele. De végig nyugodt marad, az út végén kifejezetten érdeklődő is lett, de nem engedhettem szabadon az autóban, így végig fonom kellett. A nejre viszont rá kellett többször is szólni, hogy legyen szíves legalább a megengedett sebességgel haladni, mert sosem érünk így haza. A macskát kézben vittem be a lakásba, mert semmit nem akartunk a véletlenre bízni, de szinte az utca végén is elengedhettem volna, mert rendesen kezelte a helyzetet. A hétvégén már teljesen visszazökkent a régi kerékvágásba és ma reggel már be is szólt nekem, amikor reggel (szerinte) késve engedtem be az ajtón. Hála istennek, újra megvan az összes macskánk! Az eset tanulsága szerintem a következő: 

              Nagyon sok facebookos csoport foglalkozik kisállatkereséssel, de ezek hatékonysága megkérdőjelezhető, pusztán a Facebook működési módjából következően is. (Ugyanis csak a téged érdeklő dolgokat tolja eléd, nem az összes, helyi érdekeltségű hírt. Tehát az átlag zuglói lakos sosem találkozik a hirdetéseddel, mert ezeket a csoportokat azoknak az embereknek tolja csak fel, akik aktívak ezekben a csoportokban.) A csoportok szinte egyedüli haszna - a feléd áramló jóindulaton kívül az, hogy esetleg ötleteket adhatnak. Beszéltünk kutyás keresőkkel is, de macskát kutyával keresni nem biztos, hogy jó ötlet, ráadásul a kutyák másképp vesznek el, mint a macskák. A kutyák rendszerint közterületen mászkálnak, így megtalálni is egyszerűbb, és kutyával keresni is. A macskák kerülik a nyílt tereket, sokkal valószínűbb, hogy magánterületen belül bújnak el, mondjuk a használatok kívüli fáskamrában és kutyás kereséshez tulajdonosi hozzájárulást gyakorlatilag lehetetlen kapni. A szórólapozás egy fokkal jobb megoldás, mert ott közvetlenül lesznek megszólítva az emberek, bár így is lehet, hogy a szórólapok nagy része a kukában landol, de van rá esély, hogy egyes emberek félreteszik mégis és szólnak ha látnak hasonló macskát. A plakátozás szintén értelmetlen, hiszen sok helyen tilos is, de általában a hatóság nem foglalkozik vele, de ha mégis az kellemetlen ugyanis a plakáton ott van az elérhetőséged. Illetve, a plakátokat a gyalogosok olvassák el, ők viszont szinte alig fognak macskával találkozni, mert azok csak átrohannak azokon a helyeken, ahol a gyalogos előfordulhat. A legjobb megoldás talán az, ami nálunk is működött, hogy személyesen kell beszélni a helyiekkel. Megdöbbentően sok segítőkész emberrel találkoztunk, akik az ügy mellé álltak és biztosítottak a segítségükről. De ezzel együtt is úgy gondolom, hogy sok szerencsére van szüksége egy ilyen ügyben az embernek. Nem árt ha van egy agilis feleség is, aki teljes erőbedobással harcol, illetve egy olyan macska, aki ugyan el van veszve, de amúgy reagál a nevére és kézbe vehető. De nyilván a legegyszerűbb, ha nem veszíted el..  

Kártyakaland

                       Zajlik az élet. Teljesen véletlenül mentem be a kártyás alkalmazásba és rögtön feltűnt a tranzakciótörténetnél az, hogy olyan események vannak benne, amiket biztosan nem én csináltam. Valaki elkezdett a virtuális kártyámmal szolgáltatásokat vásárolni! Akkorra már 110 dollártól megszabadított, mire ezt észrevettem. Rögtön lezártam a kártyát, így megmenekítve magam újabb 70 dollár kifizetésétől, amit a "kedves ismeretlen" azután kezdeményezett, majd bejelentettem ezt a kártyás cégnél és a tőlem pénzt levonó szolgáltatónál is egyben. Szerencsére nem várták ki az ügyintézésre maguknak megállapított 14 munkanapos határidőt, hanem pár órán belül jött az üzenet, hogy törölték ezeket az utalásokat és a pénz maradéktalanul visszakerült a számlára. Mázsányi kövek kerültek le rólam, de az ügynek több tanulsága van, illetve jutottak eszembe ezzel kapcsolatos gondolatok. Ki kell használni az alkalmazás nyújtotta lehetőségeket maradéktalanul, illetve gyakrabban kell az alkalmazásba belépni még akkor is, ha az ember nem használja a kártyáját. A fizetésről elvileg be volt állítva a push notification, de az email nem és persze a fizetést hajnalban csinálták vele amikor aludtam, így sokra mentem a push üzenettel. Mindamellett, hogy nem is emlékszem arra, hogy kaptam volna ilyet, pedig a 110 dodó zárolása 3 részletben történt. Ki kell használni a rendelkezésre álló lehetőségeket és ha van email riasztás akkor az is kell, mert a push elszáll, az írás megmarad. Remélem legalábbis. A kártyát le kell zárni, ha erre van lehetőség (itt van) amikor az ember nem használja. Ez jó, mert a kártyaellenőrzéskor kibukik a dolog, nem jutnak el vele a terhelésig. Illetve a pénz legnagyobb részét érdemes perselybe tenni (ez egy szolgáltatás az alkalmazásban), ebből ugyanis nem lehet kártyával költeni, ahhoz előbb ki kell venni a pénzt a perselyből. Ez plusz egy lépés nekem, nyilván rontja a használati komfortot, de kártyán keresztül legalább nem lehet kifosztani, csak az esetleges szabad pénzt vihetik el. Hogy történhetett mindez? Fogalmam sincs. Tájékoztatást nem kaptunk róla - én momentán a pénznek örültem, hogy meglett, de tippjeim lennének. Mivel külföldi utazáson használom ezt a megoldást és csak ott fizettem vele, a tranzakciók mind ahhoz a kártyához kapcsolódnak, így nyilvánvaló volt, hogy az a kártya volt a ludas. Először a legutóbbi olasz útra gondoltam, de aztán feltűnt az, hogy az első kártyaellenőrzést az amazon.es végezte el, de ott nem vettek semmit, hanem mentek tovább a másik szolgáltatóhoz. Májusban voltunk Spanyolországban, így gyanús az egybeesés az Amazonnal. Kérdés, hogy mit csináltak május óta ott, ha csak most került ki a kártyaadatom. Szerencse, hogy kis összegekben kezdtek megcsapolni - mert sokkal többet is vihettek volna. Szóval a tanulság: Vigyázzon magára mindenki és aki nem tud úszni, az ne másszon fára, mert elüti a villamos..

Pedagógiai siker

                              Hozzájutottam egy könyvhöz. Azért mondom, hogy hozzájutottam, mert pénzt ugyan nem adtam ki érte, mégis sikerült megszerezni - persze nem loptam el, egy kuka mellé volt egy ládában kihelyezve, többi hasonló könyvvel egyetemben és ez az egy tűnt alkalmasnak arra, hogy magammal vigyem. Szemeztem a ládával korábban is, akkor még Alaptörvény is volt benne, de mire hozzájutottam, már a gránitszilárdságút elvitte valaki. Kinek kell manapság egy Alaptörvény? - Na mindegy, nekem megmaradt Makarenkótól az Új ember kovácsa. Ugyan még nem vitt rá a lélek, hogy beleolvassak, de a mai napon elért pedagógiai sikerem alapján én is így kezdek magamra gondolni. Az alapprobléma az, hogy a börzsönyligetiek lejárnak a faluba parkolni és el nem ítélhető módon a vasútállomás közelében akarnak megállni és ott az utolsó talpalatnyi helyet is elparkolják maguknak. Persze jó pesti módjára igyekeznek úgy megállni, hogy a lehető legtöbb szabad helyet blokkolják, így rengeteg értékes parkolóhely megy ezáltal veszendőbe. Ma pont ott voltam, amikor egy ilyen lény megjött autóval és beállt a két kocsi számára elegendő helyre egy autóval, majd amikor épp menni készült a vonathoz, szóltam neki, hogy ha előre állna másfél métert, akkor beférne valaki más is mögé. Persze azonnal tiltakozni kezdett, amire én nem reagáltam - szerencsére a családunkra jellemző süketségnek is van előnye. A becsületére legyen mondva, aztán beült a kocsiba és előre állt másfél métert. Dagadt a lelkem a büszkeségtől! Makarenkó legjobb tanítványának éreztem magam, egy új ember kovácsának! És még pofán sem kellett vágnom hozzá! Hát még egy írógépet..

Remélem maradhat

                  Szó- és kifejezésmagyarázó rovatom következik, azaz megpróbálom megmagyarázni bizonyos kifejezések, szavak, egyebek jelentését azoknak, akik vagy nem értik a helyzetet vagy funkcionális analfabéták lennének, esetleg csecsemők, akiknek tudvalevően minden vicc új.  Remélem maradhat - Manapság gyakran használt kifejezés, annak jelzésére, hogy bár tudjuk azt, hogy a hirdetésünk nem az adott helyre való, azaz például tojótápot hirdetünk akvarista csoportban, de lesz@rjuk. A kifejezés használata után a megjelenés vagy megmaradás már nem a posztoló felelőssége, különösen, ha a 'töröljétek, ha nem' kitételt is hozzáfűzzük, ezzel jelezve azt, hogy ha nem akarjátok itt látni, akkor törölnie kell azt, valaki másnak. Persze, ha törlik a hirdetést, esetleg kitiltják az illetőt, akkor fel lehet horgadni őszinte haraggal, hiszen ez színtiszta cenzúra. Remélem maradhat.

Előmenetel

      Azt mondják a NER színpadán, hogy a negatív növekedés is növekedés és ebben lehet valami. Igaz, hogy alapvetően nettó hülyeség az egész, de ha az ember jól akarja érezni magát, akkor milyen jól hangzik az, hogy mégis volt valami fejlődés, valami növekedés még akkor is, ha nem. Mert papíron jól mutat - az ugyanis sok mindent elbír. Jutott eszembe mindazért, mert más ezt általában fordítva szokta csinálni és egy Wall Street-i elemző arra szokott büszke lenni, ha előléptetik és minél közelebb kerül a piramis csúcsához és nem arra, hogy végül lassan, de biztosan éjszakai portás lesz belőle. Velem mégis az utóbbi történik. Lassan harminc éve fogok ugyanott dolgozni és ezalatt komplett menedzserszintek épültek ki fölöttem, vagy ha úgy tetszik, úgy emelkedem, mint a Titanic a jégheggyel történő rövid találkozás után. Mert ha úgy vesszük, az sem elsüllyedt, hanem negatívan emelkedett..