Azt mondják, hogy aki ordít annak nincs igaza. Van egy szomszédom, aki külsőre normális családanyának tűnik. A fajtájának jellemző tüneteit viseli magán, férjével együtt kicsit elhízva, két kicsi gyerekkel élik szürke és egyhangú életüket. A hölgy sajátos gyermeknevelési gyakorlatot folytat, szinte folyamatosan üvöltözik a picikkel. Tudom, hogy egy gyerekkel nem éppen könnyű, hiszen a kicsik öntörvényű lények, és azt is, hogy a tiszteletet kivívni sem egyszerű. De ez utóbbit inkább kiérdemelni kell nem pedig kikényszeríteni. Ezért hangzik álságosnak számomra a 'tiszteletet parancsoló' kifejezés, hiszen tisztelni nem lehet parancsra. Ami így megy azt nálam megfélemlítésnek hívják és az ordítozás remek módszer ennek az elérésére. Csak az a kérdés, hogy milyen emberek lesznek a kicsikből? Vajon ők soha nem fognak kiabálni a gyerekeikkel, vagy épp ezt a mintát viszik tovább? Remélem, hogy inkább az első utat követik majd..
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése