Franciázás

Meg kell vallanom, nekem nem megy ez a nyelv. Eddig nem is gondolkodtam azon, hogy megtanulom ezt a másoknak annyira dallamosnak tűnő nyelvet, mert erősen befolyásolt az amit magukról a franciákról elképzeltem magamnak. Nem tűnnek barátságos népeknek, ráadásul semmi jó nem származott tőlük az utóbbi időben, gondoljunk Trianaonra vagy a SECAM tv szabványra. Legutóbbi párizsi utam némileg oszlatta a elutasítás ködét, de az alapvető megítélés, mely szerint igazán kedves emberek lennének - nem változott. A hétvégén egy kerti ünnepségen vettünk részt a francia nagykövet rezidenciáján. Félve mentem - nem szeretem a felhajtást és a kiöltözést sem. Először úgy tűnt, hogy sokan nem úgy értelmezik a meghívóra írt könnyű öltözék kitételt, ahogy én, de azért megnyugtató volt, hogy voltak olyanok, akik nem frakkban vagy szmokingban érkeztek. A műsor jó volt, a szervezés kiváló, a kölkek jól érezték magukat. Számos lehetőség volt arra, hogy a gyermekeket szakképzett foglalkoztatók gondjára bízzuk, így szinte utolsóként távoztunk, a gyermek folyton kitalált valamit amit még ki szeretett volna próbálni, féltem, hogy ott fognak mosogatni. Szerencsére erre nem került sor és bár a ködöm nem oszlott még teljesen fel, azt mindenképpen megállapíthattam, hogy ezek a franciák élni még tudnak..