Nosztalgia

A nosztalgia jegyében jutott eszembe újra a gyerekkorom és bizonyos helyszínei, így a Bacsó Béla úti iskola is. Annak idején általános iskolai tevékenységemet a Petőfiben kezdtem, Deákváron. Elsőbe és másodikba oda jártam, még emlékszem arra, hogy mennyire nem mertem felmenni az emeletre, a fizika terem felé vezető lépcső megmászhatatlan meredélynek tűnt, olyan hatással volt rám, mintha a Mount Everestre akartak volna felzavarni. Csak álltam az aljában és néztem felfelé, hogy na én oda biztosan nem megyek fel! Pedig voltak ott alsós osztályok is, de ha én oda kerültem volna, ott bizonyára meghalok a félelemtől. Vagy egyszer felmegyek és fenn is maradok. Nagyon félelmetes volt az a sok lépcső! Persze harmadikban megoldódott a lépcsőkrízis, ugyanis helyhiányra hivatkozva áttettek a Bacsó Béla úti intézménybe, ahova két évig volt szerencsém járni. Ott nem volt gond a lépcsőkkel, az egy igazán hamisítatlan falusi iskola volt a javából és abszolút lépcsőtlen. Azóta is eszembe jutnak a folyosói és az osztályterem, ahol cserépkályha szolgáltatta telente a meleget. Az udvaron két diófa is állt, ahonnan ősszel próbáltunk minél több diót nyerni azáltal, hogy különböző dolgokat dobáltunk fel a fára. Már akkor a számkivetett kisebbséghez tartoztam, a legtöbb közös játékból ki voltunk közösítve, mert nem tartoztunk bele a népszerű klikkekbe, például focizni sem szerettem, így még Felcsúton sem lehetett volna megfogni az Isten lábát. Ebédelni visszajártunk a Petőfibe, ilyenkor kettős sorba fejlődtünk fel és indultunk ebédelni, majd ugyanazon az úton vissza, ebéd után. Visszafelé, cipelnünk kellett a saját uzsonnánkat is, ami egy műanyag kosárban volt letakarva fehér abrosszal és az esetek többségében zsemle volt párizsival. Na azóta nem eszem párizsit, az egy életre elég volt. Ez a dolog Szolzsenyicint olvasva hasonlított az Iván Gyeniszovics egy napja c. regényhez, de akkor ezt még nem tudtam. Ha már jó volt az idő és az egyetlen deákvári cukrász megunta a téli szabadságát, akkor visszafelé ehettünk fagylaltot is, amiből a tanerő csak fél adagot kért, ötven fillérért. Azóta sem értem, hogy ha valaki szereti a fagyit, miért vesz fél adagot, ha meg nem szeretné, akkor miért vesz egyáltalán? 

Barátok közt

Ismert tévésorozat, mint az ilyen és hasonló sorozatok közös jellemzője az, hogy bármikor ki tudsz hagyni belőle 50 részt és ha újra leülsz elé, megint képes vagy felvenni a szálat. Talán érthető is marad a történet. Mondjuk én szerencsés helyzetben vagyok ezzel, ugyanis én épp a kihagyási szakaszban vagyok. Ez a szakasz a sorozat kezdete óta tart és egyelőre nem szándékozom leülni elé, de nyilván, ha egyszer minden önbecsülésemet feladom és elkezdem nézni, pár epizód után profi vagyok ebből is. Manapság divat lenézni azokat az embereket, akik ilyesmit néznek - persze egy ilyen társaságban senki sem 'olyan', viszont a legtöbb ember azért tisztában van a dolgokkal, ami a gondolkodókban kiválthat egy hirtelen töprengési hullámot. Én nem ítélem el ezeket az embereket, hisz mindenki szívesen figyeli azt, hogy más emberek is ugyanazt a tök unalmas és egyhangú életet élik, sőt még a balhéik is ugyanolyan emberi és pitiáner dolgok, mint a mieink, csak ők jobban el tudják adni a reklámidőt. Elképzeltem, ahogy megyek ki a konyhába sörért és hirtelen minden sötét lesz, valaki meg beüvölti a háttérből, hogy - Akkor most öt perc reklám!

Kutyaszív

Tartottam attól, hogy a Mester és Margarita - ami nem mellesleg egyike a kedvenc könyveimnek - után Bulgakov más munkája hogyan is fog tetszeni, mert láttam én már karón varjút, amikor sikerült ráhibázni az alkotó legjobb könyvére és az utánuk következők már nem voltak olyan remekművek, de úgy tűnik, hogy Bulgakovval nem lehet hibázni. Eddig kettőből kettő igazán jó arány. Most olvasta a Kutyaszív című regényét (vagy inkább novelláját?) és hasonló módon élveztem. Nagyon meg tudja fogni a századelő Moszkvájának a hangulatát. Persze nyilvánvaló, hogy szükséges a maradéktalan műélvezethez némi rendszerváltás előtti személyes tapasztalat is, de igazán kíváncsi vagyok, hogy egy fiatalnak mindez hogyan jönne be? Mert nekem nagyon tetszett, ajánlhatom mindenkinek.