Bankos

Azt megszokhattuk az elmúlt idők kommunikációjából, hogy a bankok gonoszak, rosszindulatúak és ostobák. Ezzel kapcsolatban csak az egy megjegyzésem lenne, hogy a hírből egyetlen egy dolog hiányzik, a hitelesség. Ugyanis ez így olyan, mintha Rózsa Sándor szervezne tiltakozást a hídvám ellen. Akkor, amikor a kommunikátor nagyobb zsivány mint a tiltakozás tárgya, valóban felmerülhet a hitelesség kérdése. Bár azt is mondják, hogy pusztán azért, mert tudod, hogy üldözési mániád van, korántsem biztos az, hogy nem is üldöznek! Szóval a bankok ostobasága attól még lehet tény (illetve egy bizonyos bank ostobaságáról van jelen esetben szó!) hogy az, aki állítja ugyanezt, hiteltelen a számomra. A magam bőrén tapasztaltak nekem sokkal többet nyomnak a latban, mint az, amit bizonyos pártpropaganda szajkóz. Panaszt tettem a bankomnál, mert bizonyos tevékenységük nem tetszett. A panaszra 30 napot betartva válaszoltak, majd a választ egy rég nem használt címemre küldték postán, noha meg van adva levelezési cím a rendszerükben és minden más levelet amúgy a jó címemre küldtek eddig. Ráadásul, sikerült a borítékra olyan nevet írni, aki sosem voltam és így, az ajánlott levelet át sem tudtam venni, hisz nem nekem szólt. Ezt megreklamáltam, a levelezési címmel egyetemben, amire - mazochista lévén - újra írásbeli választ kértem. A válasz meg is érkezett - természetesen a rossz címre ismét és egy szabványlevelet tartalmazott, amit gondolom nagy tömegben készíthettek el és mindenkinek ezt postázzák, függetlenül a panaszától. Ezen megmérgedtem és újra panaszt tettem a helytelen címzés miatt, amire válasz is érkezett - valahogy ez már a jó címre jött. Tulajdonképpen ez lehetne akár siker is, hogy három panasszal el tudtam intézni azt egy banknál, hogy a feltüntetett levelezési címet használja levelezésre, de üröm az örömben az, hogy ugyanazt a szabványlevelet kaptam meg még egyszer, ami már megvolt egy példányban és ha az első levelet át tudtam volna venni, már három példányban lenne meg. Az út, ami idáig vezetett meglehetősen lélekölő volt, de a folytatás érdekes lehet..

Büszkeség és balítélet

A kertész diadala nem elsősorban a szépen metszett fa - nyilván az is okoz némi örömöt - de az igazi fokmérő a megtermett gyümölcs. Sok mindenben vagyok kétkedő még, sőt ez így is marad még, de ebben az egyben már látom az alagút végét és remélem, hogy az tényleg az igazi fény, nem pedig egy szembejövő tehervonat. Szóval, büszke vagyok a kölökre! A legutóbbi síkirándulásán, a hegyen, a hóban, talált egy iPhone telefont és meg sem fordult benne az, hogy megtartsa, hanem annak rendje és módja szerint leadta a talált tárgyak osztályán. Remélem, hogy eljutott a tulajdonosához! Mivel Ausztriában volt síelni, azért ez valószínű. Én is többször találtam már telefont és minden esetben vissza is adtam, sőt pendrive-ot is sikerült visszaadni a tulajdonosának, a rajta található dolgokból kinyomozva azt. A kiinduló alap a tettre mindig az volt, hogy hasonló helyzetben én minek örülnék? Ha azonnal le kellene mondanom a dologról vagy ha visszakaphatnám? Én mindig a második dologra szavaznék, de sokan vannak úgy, hogy az elvesztés/megtalálás valamiféle legális tulajdonszerzésnek minősül, illetve az érték jogosan felülírhatja az erkölcsöt, így csak a nekünk nem kellő vagy üzletileg értéktelen dolgokat becsületes dolog visszaadni. Azóta számtalan ismerősnek meséltük el a dolgot büszkén és meglepő eredményre jutottunk. Bár egy közvélemény kutatáson az derült ki, hogy az emberek nagy része becsületes - de kezdek kétkedni a kutatásra adott válaszok őszinteségében. Ha meséltük a dolgot, az emberek nagy része szinte azonnal felkiáltott. - Egy iPhone? És visszaadtátok? Ti nem vagytok normálisak, az legalább százezer forintot ér! El kellett volna hozni! - Meglepő, hogy olyan emberek is mondtak ilyesmit, akiket alapvetően tisztességesnek gondoltunk volna eddig. Azt hiszem mi sosem leszünk azáltal gazdagok, hogy eltesszük a másét, de azért nem haszon nélkül való ez a viselkedésforma sem. Legalább megtudjuk, hogy kik is a barátaink, ismerőseink valójában..

Minden relatív

Einstein óta tudjuk, hogy minden relatív. A képletet szinte mindenki fújja, az is, akinek fogalma sincs arról, mi az E, m és c jelentése, egyáltalán mit is jelent az egész. Megjegyzem, a relativitásról azért tudtunk, hisz a gravitáció is működött azelőtt, hogy Newtont kupán csapta az alma, de leírva nem volt. Ma újra bizonyítást nyert, hogy mennyire relatívak a dolgok. Annak idején, amikor a Trabinkat lecseréltük négyüteműre, a fűtését szerettük benne a legjobban, ugyanis meleg volt benne ahhoz képest amit a régi kétütemű egy 200 kilométeres úton sem tudott előidézni, főleg, ha még nedves is volt az idő egy kicsit. Most beülve a négyüteműbe, jeges ujjak markolászták a hátsómat, maximális állásban használt fűtéssel együtt is, a hajam lobogott a felhúzott ablak ellenére és az út végére úgy éreztem magam, mint aki a múlt éjszakát alsónadrágban egy közeli mezőn töltötte, a mező egyetlen fájához kötözve. Na most vagy a hőérzékelésem változott meg drámai módon, vagy a kocsi fűtése nem a régi, de az is lehet, hogy valóban minden relatív?