Dévényi Tibor (író, nem a három kívánságos bácsi) óta tudhatjuk, hogy a hit képes hegyeket is elmozdítani - ha legalább a fele tolja és egy irányba. Én is hittem, miközben villanyt szereltem. Hittem, hogy a drót, amit éppen fogok a nulla. Igaz, erről előbb meg is győződtem egy fázisceruzával, de a hit úgy jó, ha az ember függetlenül ettől meg tud róla győződni valahogy máshogy is. Szóval tényleg nem a fázis volt - erre elvágtam. Nos, akkorát szikrázott, hogy majdnem leestem a létráról ijedtemben. Mert ugye, ha valami még nem fázis - azaz, ha megfogom nem folyik át rajtam áram, attól még a vezetékben folyhat úgy, hogy a vezeték és a föld közti ellenállás - ezen esetben nulla. A bolond áram épp errefelé folyt és nem tetszett neki, hogy a szó legszorosabb értelmében elmetszettem az útját. Ebből az következik, hogy a villanyszereléshez nem elég a hit, néha gondolkodni sem ártana..
2012. március 31., szombat
2012. március 30., péntek
Háklis
Az ember maximalistává lesz azáltal, ha jobbat kap mint amilyenhez szokva volt. Ez onnan jutott eszembe, hogy régen mindenféle füleseken hallgattam zenét és a zene kötött le elsősorban és nem a részletek. Most azonban, hogy kiküszöböltem a technikából eredő zavaró hatásokat, már olyan dolgokat is meghallok, amik eddig rejtve maradtak előttem. Hirtelen zavarni kezdett a koncertfelvételen hallható közönségzaj - a Mozart Requiem lemezemen a nyitótétel alatt a közönség folyamatosan duruzsol, illetve a Carmina Burana lemezem időnként megreccsen. Mióta tudom ezt, azóta két új lemezre vágyom. Lehetőleg közönségmentes koncertfelvételekre.
Címkék:
gondolatok,
hákli,
minőség,
zene
2012. március 29., csütörtök
Meghalt Fodor Sándor
Gondolom vannak olyanok akiknek e név nem mond semmit, de azért a gyerekes szülőknek ismerősen csenghet Fodor Sándor neve. Ha az írói, műfordítói tevékenységéről megfeledkezünk, a gyermekirodalomban maradandót és örök értéket alkotott. Megteremtette Csipike törpét és az ő lakóhelyét az erdőt és a patakot, a többi kedves állattal egyetemben, Nyúllal, Madárral, de ott voltak Sünék, Vadmalac (akinek megvolt a magához való esze), lódarázs a gonosz ostoba és gyönyörű manólány, Tipetupa. Emléke a művében és bennünk is tovább fog élni. Nyugodjék békében!
Címkék:
nekrológ
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)
