2012. szeptember 5., szerda

Zátonyi csárda, Dunasziget

Rég volt már étteremkritika és ahogy nézem a blogom statisztikáit, ez a legkeresettebb része az oldalamnak. Szóval a nyárutóból pár napot a festői faluban Dunaszigeten töltöttünk. Ez a falunév tulajdonképpen több falu gyűjtőneve, ebből az egyik falurészben, a stranddal átellenben helyezkedik el mai postom főszereplője a Zátonyi Csárda. Egy dunai holtág partján, nagy autóparkolóval ellátva, kellemes körülmények közé várják a megpihenni szándékozó utazót. A hely nem csak étteremként, hanem panzióként is üzemel, de erről a részről nem tudok nyilatkozni. Van terasz és rossz idő esetén belső helységek is. Mivel az idő túl jó volt, mi kívül foglaltunk helyet. A pincérek kedvesek voltak, maguktól felajánlották a számla családonkénti megbontását és ezt a lehetőséget jól is kezelték - ezért egy mezei pirospont mindenképpen jár. A konyha gyors volt, vagy legalábbis nem lassú, az étlap választéka kielégítően bő. Az adagoktól jól lehetett lakni, megfelelő minőségű és szép tálaktól az ember kedve megjött az evéshez. Az árszint is megfelelő volt, az egyik nap történt csak olyasmi, hogy egy nem befejezett ételt az egyik pincér elvitt, csak azért mert a vendég felállt a székéből és nem volt hajlandó ezért elnézést kérni, pedig rosszallottuk a dolgot. Igaz, mi is figyelhettünk volna jobban, de talán a pincér is lehetett volna alázatosabb. Gondolom nem esett volna le a gyűrű az ujjáról, ha elnézést kér még akkor sem, ha magában úgy gondolja, hogy igaza volt. Mindent egybevetve kellemeseket ettünk ott normális áron, úgyhogy fel lett írva a jobb helyek közé. Érdemes megállni, ha valakinek erre vezet az útja.

Raspberry Pie

A saját málnás pitém! Mióta megérkezett, azóta sok minden történt. Kollégám élesztette fel és mivel ő maximalista, nem volt megelégedve a képlejátszás minőségével, így engem is elkedvetlenített. Szerencsére egy kedves facebookos ismerős visszahozta belém a lelket - ennek ilyennek kell lennie - mégis nem várhat az ember 35 dollárért űrrepülőgépet! Ezzel el is érkeztünk a project költségvonzatához. Szóval maga az alapgép volt 35 dollár, kb 8000 forint. Ezért a pénzért a csomagot elhelyezték az íróasztalomon, egy lépést sem kellett tenni érte. Viszont majdnem kivártam hozzá az elefánt életkorát, olyan lassan akart ideérni. Táp nem volt hozzá, szerencsére sok usb kábelem van, és az eszköz elmegy egy usb portról is, úgyhogy külön tápra egyelőre nem költök. Vettem hozzá egy 4GB-os SDHC kártyát, ez volt kb 4eFt, egy HDMI kábelt 1eFt és egy szuper vezeték nélküli billentyűzet-egér kombót. Ez utóbbi 10eFt-ba került. Ezt lehetett volna olcsóbban is kapni, én egy kompakt típust szerettem volna, és egy márkásabb eszközt néztem ki erre a célra. Egy dobozt rendeltem még hozzá, majdnem 4 eFt-ért, így az egész cakk und púder 27.000 forintba került. Kérdés ugye, hogy megéri-e ez egész? Mivel a hdmi kábelt, az SD kártyát és a vezeték nélküli billentyűzetet bárhol felhasználhatom, így azt hiszem, hogy jó vásárt csináltam. A cél az volt, hogy egy általánosan használható, netezős multimédia központ legyen a nappaliban és azt hiszem ez a cél most megvalósult. Ráadásul jól is néz ki..

2012. szeptember 4., kedd

Magyarnak lenni

Magyarnak lenni érdekes skizofrén állapot. Egyfelől jó egy maroknyi nemzethez tartozni, akik több mint ezer éve fennmaradtak a történelem viharaiban annak ellenére, hogy leplezetlen gyűlölettel utál mindenki mindenkit, akinek két gombostűvel több van a fiókjában, mint neki, másfelől pedig a közelmúlt eseményei miatt leég az ember képéről a bőr a szégyentől, miért is a vezetőink eladták a becsületünket egy tál lencséért. Ráadásul ahogy kinéz ezt a lencsét sem kaphatjuk meg, úgyhogy az egész ennek fényében a megszokott gazdasági sikertörténetek közé fog tartozni azzal, hogy nem elég, hogy felrúgtuk a szarosvödröt és beleültünk a közepébe, de mindezt semmiért. Na de ki a magyar? Egyes megfogalmazások szerint az, aki mögötted megy be a forgóajtón és előtted jön ki. Mások, akik magukat magyarnak állítják be, fenntartják a jogot arra, hogy maguk állapítsák meg azt, hogy ki a magyar - természetesen az, aki az ő elveiket vallja. A többi idegenszívű kollaboráns. Én jobb szeretem azt az álláspontot, hogy magyar az, aki magyarnak vallja magát - így lehet Liszt Ferenc is az, noha nem igazán beszélte a nyelvünket. Persze ezzel a megállapítással látszólag korlátozódik az önjelölt zsenik abbéli joga, hogy meghatározhassák a nemzettesthez tartozást, de erről a csökevényről szívesen lemondok az ő fejlődésükért. Tudom, hogy felesleges mondani, semmi foganatja nem lesz, hisz gyűlölködni mindig egyszerűbb volt mint gondolkodni - de össze kéne már fogni végre ennek az országnak az érdekében. Magyarrá kéne válni mindenkinek, hogy megváltozhasson a népünk alkotott, jobbára igaz, de meglehetősen negatív országkép. Ezen a ponton ébredtem fel és vettem észre, hogy bilibe lóg a kezem..