Magyarnak lenni

Magyarnak lenni érdekes skizofrén állapot. Egyfelől jó egy maroknyi nemzethez tartozni, akik több mint ezer éve fennmaradtak a történelem viharaiban annak ellenére, hogy leplezetlen gyűlölettel utál mindenki mindenkit, akinek két gombostűvel több van a fiókjában, mint neki, másfelől pedig a közelmúlt eseményei miatt leég az ember képéről a bőr a szégyentől, miért is a vezetőink eladták a becsületünket egy tál lencséért. Ráadásul ahogy kinéz ezt a lencsét sem kaphatjuk meg, úgyhogy az egész ennek fényében a megszokott gazdasági sikertörténetek közé fog tartozni azzal, hogy nem elég, hogy felrúgtuk a szarosvödröt és beleültünk a közepébe, de mindezt semmiért. Na de ki a magyar? Egyes megfogalmazások szerint az, aki mögötted megy be a forgóajtón és előtted jön ki. Mások, akik magukat magyarnak állítják be, fenntartják a jogot arra, hogy maguk állapítsák meg azt, hogy ki a magyar - természetesen az, aki az ő elveiket vallja. A többi idegenszívű kollaboráns. Én jobb szeretem azt az álláspontot, hogy magyar az, aki magyarnak vallja magát - így lehet Liszt Ferenc is az, noha nem igazán beszélte a nyelvünket. Persze ezzel a megállapítással látszólag korlátozódik az önjelölt zsenik abbéli joga, hogy meghatározhassák a nemzettesthez tartozást, de erről a csökevényről szívesen lemondok az ő fejlődésükért. Tudom, hogy felesleges mondani, semmi foganatja nem lesz, hisz gyűlölködni mindig egyszerűbb volt mint gondolkodni - de össze kéne már fogni végre ennek az országnak az érdekében. Magyarrá kéne válni mindenkinek, hogy megváltozhasson a népünk alkotott, jobbára igaz, de meglehetősen negatív országkép. Ezen a ponton ébredtem fel és vettem észre, hogy bilibe lóg a kezem..

Alegría

Tegnap meghallgattam újra a Cirque du Soleil ismert számát. Nagyon tetszik! Ennek kapcsán meghallgattam a Geszti-féle átiratot is, az hasonlóan fantasztikus. Feltételezném azt, ha nem lenne himnuszunk akkor ez a dal méltán válhatna azzá. A wikipediát olvasva kiderült az, hogy a magyar verzió az eredeti szerzők tudtával és hozzájárulásával készült, a szövegét lefordították angolra és az eredeti dal szerzőjével is engedélyeztették. Az Oláh Ibolya által előadott szám youtube-os bejegyzésénél mégis vérforraló és szégyenteljes kommenteket olvashatok hazám honpolgáraitól. Nem igazán értem, hogy ha van nekünk valamink, akkor miért nem tudunk ennek örülni és miért kell mindig előjönnie annak, hogy ki zsidó, ki a cigány és ki a nagyobb magyar. Meddig kísért még a turáni átok? Ilyenkor szégyellem magam helyettük is..