A labda

A labda pattogós dolog. Na nem annyira mint egy induló épp valamelyik szeretett vezérünk államilag szervezett születésnapján, hanem csak éppen annyira, hogy a kerítés magasságát vigye, azaz a szomszédban köthessen ki. Gyerekként megéltem, hogy mekkora stresszt is okoz a szomszédba került játékszer. Ki menjen érte? Nyilván az, aki átrúgta vagy az, akit erre a feladatra kisorsoltak. A szomszédba be kell csöngetni és ártatlan arccal vissza kell kérni a játékot. Mint tudjuk, a szomszédok gyerekeket esznek. Vagy labdákat. Esetleg mindkettőt - szóval veszélyes feladat, csak kifejezetten bátraknak való, ezért nagyjából úgy szokták fogadni a dolgot mint a vértanúk az ítélethirdetést. Ki áldozza fel magát a jóért? Fogas kérdés. Mindez úgy jutott most eszembe, hogy két napja pihen egy labda a gyepünkön. Szép kis gumijószág, talán a Verdák c. rajzfilm mintájával díszítve. Fogalmam sincs honnan jöhetett, három potenciális helyről is beeshetett, így nem tudtam egyszerűen visszadobni, meg kell várnom, hogy valaki szóljon. Szégyenszemre csak nem csöngethetek be mindenhová, hogy nem rúgtak véletlenül át hozzánk egy labdát? Meg kell várnom, míg valaki jelentkezik. Mit csinálnak közben a kölkök? Valószínű, hogy most vannak túl a sorsolás háromezerötszáztizennyolcadik fordulóján..

Átverték

A gyerekem végre elkezdett valamit magától és lassan már egy hete csinálja, még tart benne a lelkesedés. Rollerezni kezdett, de nem elsősorban helyváltoztatási céllal, hanem trükköket csinálna vele - ha tudna. Persze, ha sokáig tart benne a lelkesedés, akkor egyre többet fogja tudni, de ze még a jövő zenéje. Mivel ilyenfajta lehetőség felénk nincs, ezért be kell járnia Pestre. Tegnap le is csaptak rá a hiénák és egy félrenézését az egyik tengelye bánta (Éppen rollert szereltek és valaki egyszerűen ellopta az egyik kiszerelt alkatrészt)  egy másik gyerek pedig addig erősködött vele, amíg el nem cserélte vele a rollerja kerekeit. Odahaza néztük meg,  az egyik biztosan repedt, sőt meglehetősen életveszélyes is. Nem csoda, hogy  a másik kölök annyira el akarta cserélni. Szegény utód teljesen  maga alá került - eléggé a szívére vette a dolgot. Vérzik a szívem ilyenkor, de azt hiszem ez is valahol az életre nevelés része. Vigyáznia kell a dolgaira és gyanakodónak kell lennie. Mondanám, hogy legyen jó kedélyű és optimista inkább, de a szavannán is az optimista szarvasok fogynak el a legelőbb..

Zöld nap

Tegnap zöld napot tartottam. Nem a természetvédelem ütött rést a családi bástyán, sem pedig védett és kihalásra ítélt állatok lepték el a kertet fajtamentés céljából, hanem zöldeket főztem. Leletmenekítési célból a hűtőben található borzalmas spárgát (Szeretem a spárgát, furcsa, nosztalgikus élményeim vannak vele és az anyai nagyanyámmal kapcsolatban. Szóval ezért is vettem zöldet, mert a fehér fás szokott lenni, és nyúzni kell, de akkor alig marad belőle valami ehető, de ez a zöldspárga túlment mindenféle határon. Nem is spárga volt, hanem kötél és az is acélsodronyból!) spárgalevessé próbáltam meg átalakítani. Húslevesben puhára főztem (azt hittem) majd botmixerrel összedaráltam (volna) de nem akartam tönkre tenni a mixert, így próbáltam módjával csinálni csak. Ráadásul sóskát is készíteni akartam, az meg tele volt apró szálakkal - az utóbbi időben csak ilyen mirelitet kaptam, ami tele volt a sóska erős szálaival, olyan volt mintha macskabajusz lenne az ételben. Szóval ki kellett filéznem a sóskát is, mindkettő zöldséget át kellett passzírozni, közben a gyerek nyaggatott a rollerével, a cuccok a gázon fröcsköltek, minden, még a szentkép a falon is zöld trutyiban ázott. A levest próbáltam keményítővel besűríteni, de a roller miatt felforrt és az nem jó ómen, így a végén be kellett rántanom. A rántásos edénnyel megégettem magam, a zöld trutyi mindenhonnan lógott, a pólóm és a nadrágom is olyan volt, mintha azokat használtam volna zsepi helyett. El is ment a kedvem az egésztől, pont mire készen lettem..