2009. augusztus 4., kedd

Vadszőlő

A vadszőlő egy furfangos növény. Nevével ellentétben nem harap, de nem is harapható. Illetve lehet, hogy mégis, bár sosem próbáltam és talán ezek után is kihagynám - jól elvagyok nélküle. Viszont a fent említett kétszikű nevét viseli egy fogadó Bakonybélen. A helyiek ajánlásával találtunk rá, és már a sumérok óta tudhatjuk, hogy a helyieket érdemes komolyan venni. Nem az a lényeg, hogy valami mennyire puccos, vagy mennyire van tele fénnyel és csillogással, hanem, hogy mit mondanak róla az ottlakók. A legnagyobb elismerés az, ha a korcsmát szeretik és el is ismerik a falusiak. A hely tulajdonképp egy fogadó is egyben, mérsékelt áron szobákat is adnak ki teljessé téve a szolgáltatást. Az étel valóban kitűnő - egyre érdemes figyelni - ebédidőben nem szabad menni. Kicsit furcsa az olyan étterem ahol épp a megszokott étkezések időpontjában nem érdemes ott lenni, de ez is jelzi a hely népszerűségét. Főműsoridőn kívül kellemes és gyors kiszolgálást kaphatunk, és finom ételekkel tömhetjük meg korgó bendőnket, ámde ha azt a hibát követjük el, hogy akkor szeretnénk enni, amikor a többség is éhes, csak az éhkoppot nyelhetjük sokáig. A hely amennyire erős az étkekben, a szervezésben és az optimalizálásban oly nagyon gyenge. Jellemző hiba - hozzunk ki a helyből minél többet úgy, hogy a lehető legtöbb asztalt helyezzük el a rendelkezésre álló helyen, ámde ezzel a logisztika nem tart lépést. A két neurotikus pincérlány meglehetősen túlhajszolt, nincsen elég étlap, és az italrendelést is leves után, többszöri kérésre hozták csak ki. Csak az tartott vissza a távozástól, hogy kegyetlenül éhes voltam, és tudtam, hogy itt jót lehet enni, mert egyszer már próbáltuk - igaz hétköznap és ebédidőn kívül a helyet. Az ételre továbbra sem volt panasz, megfelelő mennyiségben és minőségben került a tányérra - de közben levártuk az elefánt életkorát. Ráadásul valamiféle furcsa időtorzulás miatt voltak akik később jöttek, később rendeltek, mégis előbb kapták meg azt a gyümölcslevest, ami már nekünk elfogyott. Mindent összevetve, ha az ember gondosan tervez, kellemes ízélményekkel távozhat ebből az amúgy igen kellemes hangulatú kis étteremből a Bakony völgyéből..

Hibát

Hibát hibára halmozok mostanság. Az augusztus nem az én hónapom, legalább is ahogy számomra kezdődött. Le vagyok targiázva emiatt. Nem tudom mi igaz a régebben oly divatos bioritmusból, de ha valami mégis, akkor épp most haladok a gödör alja felé. Jó hír, hogy már látom a békát..

2009. augusztus 3., hétfő

Várakozók

Furcsa, hogy mindig olyan emberekkel hoz össze a sors, akiktől lehet, hogy inkább menekülni kellene. Legalább is néha így érzem. Azokat az embereket, akik szimpatikusak nekem és szívesen megosztanám velük a gondolataimat cserébe az ő gondolataikért általában sosem érdeklem annyira, hogy ez kölcsönössé válhasson. Furcsa az is, hogy a legtöbb emberrel nagyon jól el lehet beszélgetni, ha én vagyok a kezdeményező fél. Ha arra számítok, hogy valaki más keres, akkor az ítéletnapi harsonákig reménykedhetek hiába. Ők - az én terminológiám szerint - a várakozók. Nem értem, hogy miért pont őbeléjük futok állandóan, miért vonzom be őket - vagy az is lehet, hogy a világ csak ilyen emberekből áll?