Határ

Mindennek van egy határa. A nyíltságnak és a prűdségnek is. Alapvetően nyílt embernek tartom magam, egész bensőséges dolgokról is el tudok beszélgetni korlátozás nélkül, de vannak pillanatok, amikor nekem is sok lesz és akkor elszakad a cérna. A legutóbb, csörgött a telefon és mivel rejtett számról hívtak, először azt hittem anyám az. Még jó, hogy nem úgy üdvözöltem őt, mert az ő nem ő volt, hanem egy számomra ismeretlen, középkorú, kövér női hang. Kihagyhatatlan ajánlatot készül átadni épp - az ilyen kihagyhatatlan ajánlatokkal rendszerint az a baj, hogy a meghallgatásuk után az ember úgy érzi, mégis jobb lett volna ezt kihagyni, persze visszakozni már nem lehet. Nos ez ebben az esetben sem volt kivétel, ugyanis kedvezményes végbéltükrözést kínáltak, de nem csak nekem, hanem a családtagjaimnak. Mint mondtam volt, nyílt és pluralista módon állok hozzá bizonyos dolgokhoz, de a végbelem környéke számomra tabu. Bizonyos kapcsolatban azért állok a témával, de ezt nem telefonon szeretném vadidegen emberekkel megbeszélni. A hölgy persze ezen megsértődött, szinte kikérte magának azt, hogy felelőtlenül visszautasítom a remek ajánlatát és lecsapta a kagylót. Mivel rejtett száma volt, vissza sem hívhattam, hogy megtudjam ki volt az, aki megadta a nevem és telefonszámom, mert ugyanis név szerint engem kerestek. Ha netalán kiderülne ki volt az, én is felajánlanék neki egy kedvezményes végbélvizsgálatot. Bakanccsal.

A belem fordul ki

A belem fordul ki ilyen ordenáré cinizmus hatására, amit a Nemzetgazdasági miniszterünk szájából hangzott el. Meg akarnak védeni magunkat magunktól, azaz a pénzünket tőlünk, pedig a múltkorában egyszer már kiderült, hogy nem ijedünk meg a fenyegetésektől. Ezt akkor írásba is adtuk, de most megint felbugyogott bennük az aggodalom, illetve megcsapta őket a zsíros konc illata. Ilyenkor nem számít a jogállam, nem számít semmi, ha begyűjthetik az utolsó morzsákat. Most derült ki, hogy eddig is úgy tekintettek a pénzünkre, mint a malacperselyükre, ami feltörésének most jött el az ideje. Persze semmit nem tehetünk, hisz náluk van a törvényalkotás joga, sőt örülhetünk, hogy nem lövetnek (még) közénk, ha tiltakozni mernénk. A legszebb persze az lenne, ha most megvédenének, aztán, ha valami csoda folytán mégis eljutnánk a nyugdíjig, elővennék az általunk aláírt papírt, amiben lemondunk a nyugellátásról és azt lobogtatnák, hogy mit is akartok? Mert ugyanis a papírunkat azóta sem kaptuk vissza..