2021. március 1., hétfő

Dilemma

        Valamelyik főrend mondta azt, amikor kapacitálni próbálták azért, hogy tegye le a voksát a Valami-Bécs vasútvonal megnyitásáért, hogy - Felséged így három órával korábban juthatna el Bécsbe! Az említett főrend gondolkozott egy kicsit, majd feltette az egyetlen logikus kérdést. - De mit csináljak én három órával korábban Bécsben? Ez jutott eszembe akkor, amikor a hétvégén be és visszavonatoztam a Nyugatiba, Nyugatiból. Na nem azért, mert vasútvonalat akartam volna építeni, hiszen a 70-es fővonal az első magyarországi vasúti vonal volt, így az építéséről jóval korábban döntés született már, hanem a jegy miatt, amit kaptam. Arra ugyanis az volt írva, hogy ezzel én most megspóroltam irányonként 2.75kg széndioxidot, azaz összesen 5.5 kilogrammot. Nem tud valaki valami fincsi receptet, amibe pont öt és fél kiló széndioxid kell?

 

Nincsenek megjegyzések: