2019. január 24., csütörtök

Ingyenebéd

Már a görögök óta tudjuk, hogy márpedig ingyenebéd nincsen. Bármennyire nagyra is becsülöm a görögöket és a görög kultúrát, Leonidasz például nagyot alakított a 300 című filmben (Na jó, ha attól az apróságtól eltekintünk, hogy ő spártai volt és maga a film is egy fikció.) igazuk nekik sem lehet mindig. A tegnapi nap ugyanis a gyerek nem ebédelt. Illetve nyilvánvalóan evett valamit, de a számára megrendelt és elméletileg kiszállított ebédet nem ette meg. Az ételt többször is kereste, de nem vezetett eredményre a kiszállító céggel folytatott több telefonbeszélgetés sem. Az ebédnek lába kélt. Utólag sikerült rekonstruálni a történetet, ehhez nagy segítségre voltak bizonyos kamerafelvételek, amin világosan látszik, hogy mi is történt. A futárcég kiszállította az ebédet, az azt tartalmazó nejlont a kerítésre akasztotta belülre, majd távozott. Az ezt követő két percen belül egy ember érkezett jobbról, egyenesen a kapuhoz ment, leakasztotta a nejlont és angolosan távozott. Most mondja valaki azt, hogy nincsen ingyenebéd!

Nincsenek megjegyzések: