Túlcukrozni legalább annyira rossz, mint keserűn hagyni! - Ez az örökbecsű mondat sokszor eszembe szokott jutni - most éppen a gyerekneveléssel kapcsolatban. Eddig úgy gondoltam, hogy egy normális szülő a gyerekének mindent megad, ami az erejéből telik, így olyan dolgokat is, ami annak idején az ő szíve vágya volt és gyerekként nem juthatott hozzá. A szülők ilyenkor azt mondják, hogy boldogság látni azt, ahogy az utód megkaphatja azt, ami annak idején neki nem juthatott. A gyerek ezt elfogadja, de semmi extrát nem lát benne. Számára a vágyak nem léteznek, nem érzi a reménykedést és a csalódottságot sem. Nem tudja mit jelent az elérhetetlen, ha a dolog ott hever előtte. Igazából pénzbeli értéke sincs, hiszen mindent megkap - tőlünk, akik a saját reményeiket adják, de nem érünk el vele semmit. Legalábbis nem azt amit szeretnénk. Vajon hol van az a határ, ahol átadható a vágyakozás értéke?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
Azt hiszem sikerült jó bénán és érthetetlenül megfogalmazni azt, hogy értéket szeretnék adni, ajándékot és nem pedig egy eleve elvárást kielégíteni.
Megjegyzés küldése