Tévedhetetlen

"Szeretem" a tévedhetetlen embereket. Olyan jó, ha egy vita, vagy beszélgetés úgy indul, hogy kifejtik válaszként, hogy mekkora egy baromállat vagyok, és legszívesebben nem is emberként, hanem mint emlős illetnének csak. Minden ilyen tevékenység azt hiszem meg tudja alapozni a normális beszélgetést, de említhetném úgy is mint ideális csajozós szöveget is. Ezek az emberek nyilván sosem tévednek - ők a tévedhetetlenek, akiknek számos isteni tulajdonságuk van, ezért felnézek rájuk. Csodálom, hogy ők mindig tudják a helyes utat, bírják a jót és magasabbal állnak minden emberi értelemnél. Szeretem az okos emberek társaságát, így mindig van kire felnézni, a hegynyi intelligencia görgetegeiből rám is hullhat pár apró homokszem, rám, a pici és egyszerű kis emlősre..

Értem én!

Vagy talán mégsem? Tegnap hallottam a rádióban, hogy megkérték a háztulajdonosokat, hogy a járdáról eltávolított havat ne a frissen letakarított úttestre tolják. A kérés tulajdonképp jogos, bár egy szűkebb utcában az egy kicsit az örök körforgásra, a jin és jang motívumra utal. Jön a tulaj és letolja a havat az útra, erre jön a hótoló és feltolja az egészet a járdára, szabaddá téve az utat. Ezt meglátja a tulaj, fogai között átkokat mormolva újra elvégzi a munkát, ami a következő hótolásig akár véglegesnek is tekinthető. És minden kezdődik elölről. Értem én, hogy nem kéne a járdáról az útra tolni, de akkor mit is kellene vele csinálni?

Reggeli

Ma reggel szembesültem azzal, hogy az autóm tökéletes jégtömbbé fagyott kívülről és belülről is, a kipufogóm leszakadt és befelé úgy rázott az út (vagy az autó) mintha egy centrifugán ültem volna. A padkán félméteres hó, a céges parkolóban már csak akkor volt hely, ha ástam magamnak egyet. Idefelé Abbát hallgattam, ez valahogy illett az időjáráshoz. Ők ugye svédek és ha ilyenkor kinéznek az ablakomon és látják, hogy tökig ér a hó, és ordítanak a jegesmedvék, máris otthon érezhetik magukat. Ez ott egy normális tél, de mi elszoktunk már ettől..