Gyűlölet

Ilyenkor mindenki a szeretet ünnepéről beszél, vagy az a szokás, hogy a szeretetet mint érzelmet járjuk körül, de ha úgy vesszük a gyűlölet is egyfajta szeretet, csak egy baromi nagy, negatív előjellel ellátva. Nem az általános gyűlölet szükségtelenségéről kívánok értekezni, hanem az engem ért gyűlölettel kapcsolatban. Soha nem értettem ezt a dolgot, főleg, ha úgy ért engem ilyesmi, hogy nem tudtam azt, hogy miért kapom. Ha az gyűlöletet adó soha nem törődött igazán azzal, hogy megmagyarázza vagy feloldja a dolgot, hanem leplezetlen érzelemmel állt hozzá a kérdéshez. Legutóbb a céges vacsorán szembesültem ezzel - meglehetősen kínosan éreztem magam miatta, mert előzőleg úgy gondoltam, hogy ez egy jó alkalom lenne a konfliktus megbeszélésére, de tény és való, hogy utálni valakit lényegesen egyszerűbb, mint rendezni egy ilyen konfliktust. Utóbb még lett volna egy lehetőségem, ha elkapom az illetőt a parkolóban, de az egyfajta megalázkodást jelentett volna, ugyanakkor nem hiszem, hogy őszinte hozzáállást várhattam volna el a dologban, hisz ha erre lett volna igény, ennek felszínre kellett volna már kerülni e jóval előbb. Aztán persze otthon megvilágosodtam, igaz ehhez kellett nagyjából ötvenegy év, amíg egysejtűből eljutottam a többsejtű életem azon részére, ahol nem próbálom meg abban az irányban befolyásolni az embertársaim, hogy ha nem is tudom azt megoldani, hogy szeressenek, legalább ne utáljanak. Persze mindent csak abban az esetben, ha nem látom kiérdemeltnek a dolgot vica versa. Szóval, mostantól lehet vígan utálni, gyűlölni, haragudni rám, közös életünk végéig, ívben sz.rok az egészbe bele! Azt hiszem ez a legjobb, amit az ügy érdekében tehetek..