Buszbaleset

A tegnapi nap folyton a fejemben járt ez a veronai buszbaleset. Belegondolva elég szörnyű érzés, beszélni valakivel, akinek terve vannak, álmai, elmegy egy kirándulásra, és még hazaindulás előtt beszélsz vele, már a jövő hetet tervezitek vagy a nyarat, vagy ki tudja mit, hisz ez csak egy buszos kirándulás.  Ilyennel mindenki utazott már és sosem volt semmi baj, különben is a baj mindig mással történik, a mi családunkban ez sosem volt szokás. Aztán persze kiderül az, hogy akit vártunk, az sosem jön többet haza. Nem is tudom, hogy lehet ilyesmit elviselni, illetve, ha úgy vesszük, akkor tudom. Persze a baj mindig mással történik, hiszen a mi családunkban ilyen sosem volt divat. Majd mégiscsak jött egy telefon, annak idején, egy augusztusi nyárutón, pont nyaralás közben. Szóval van némi rálátásom az érzésre, ami nem azt jelenti, hogy autentikusabban tudnék beleérezni bárkinél, csak azt, hogy el tudom képzelni azt, amire mindenki sírós fejeket posztol a fészbúkra, de titokban meg azért mindenki örül annak, hogy nem az ő családjában történt meg ez a dolog. Hiszen ott nem divat az ilyesmi..