Thermal Hotel Visegrád - étteremkritika

Nagyon régen nem jártam Lepencén. Ifjúkoromban minden más volt, Lepence egy strandot jelentett, köríves medencével és csodálatos panorámával a Dunakanyarra. Azóta pár dolog persze megváltozott és az egykori strandfürdő helyén pompázatos szállodakomplexum épült, hasonlóan az Egerszalóki strandhoz. Hogy ez milyen irányú fejlődés, azt döntse el mindenki maga, ez a nap, a Dining City Országos Étterem Hét ránk eső napjáról szól és elsősorban a felszolgált étkekről. A hely egy négycsillagos szálloda étterme. Ami viszonylag kevésbé tetszett, de valószínűleg teljesen normális dolog lehet, hogy az étterem vendégei keveredtek a szálloda svédasztalos vacsorára megjelent közönségével és így az a meghittség, amit remélni véltem, odalett. Az étteremhét alkalmából háromfogásos menük közül lehetett választani, bár a különböző fogások tetszőlegesen variálhatóak voltak. Szarvasgulyást kértem, amit a helyhez képest nagy adagban hoztak ki. Valamiért azt gondoltam, hogy a francia konyha most divatos irányzatai szerint valami művészien megkomponált apróságot fogunk kapni - ehhez képest pozitívan csalódnom kellett. A gulyás finom volt és elegendő, bár egy kissé túl borsos ízű. A borsot akkor használják nagy töménységben, ha a hús nem friss, de ezt itt fel sem tételeztem, valószínű, hogy a szakács kezében megbillent a borstartó és az okozta ezt a sajátos konyhai balesetet. Másodjára sertés szűzérmét ettem, grillzöldséggel, tócsnival és pestóval. A szűz nagyon kellemes volt, nem száraz, épp a megfelelő állagú. A grillzöldséggel vannak fenntartásaim, főleg, ha a köret tócsni, hisz az egész fogás tocsog az olajban. A pestó finom volt, de épp csak nyomokban tartalmazta a tányér, jobbára a művészi hatás kedvéért volt körbespriccelve a tányér széle. Kár, mert az íze finom volt. A desszert sült túrótorta áfonyás öntettel - volt. A sütemény kicsit száraz és egyértelműen apró volt. Az áfonyaszószt művészien elhelyezték a szelet mellett, de mivel kevés volt és inkább szilárd, nem válthatta be a hozzáfűzött reményeimet, mert nem voltam képes összepasszítani a kettőt. Szerencsésebb lett volna talán egy jobban folyós öntetet a túrótortára önteni, igaz úgy a művészi hatás érvényesülése szenved csorbát, viszont az ételt - én legalábbis - enni szeretem, nem pedig gyönyörködni benne, azaz az ehetőséget a látvány elé helyezem. Ami nem azt jelenti, hogy ezért bármit bárhogy megeszem, de nyilván lehetne találni valami ésszerű kompromisszumot. Összefoglalva tehát a helyet: Az étkek jóízűek voltak, a pincérek figyelmesek és kedvesek, apróbb technikai malőrök előfordultak, nem volt jó a kártyaterminál, nem volt ruhatár, a kabátokat mindenki által elérhetően az étterem bejáratánál akasztották ki egy gurulós fogasra. Mindenképpen érdemes a hellyel egy újabb próbát tenni.