Szerdablog

Ma nem is a morgással akartam kezdeni, csak elöntött az epe, amikor meghallottam szegény Rúzsa Magdit a rádióban. Egy kicsit nosztalgikus hangulat kapott el, amikor megláttam tegnap hazafelé az esti fényben fürdő Naszályt a 2/a útról. Olyan mint egy rosszul kibelezett és partra vetett bálna. Egy részben elhibázott ipartelepítés eredménye látszik rajta, más kérdés, hogy mi lett volna Váccal a DCM nélkül. Amikor általános iskolások voltunk akkor mondták, hogy mire felnőttek leszünk, addigra visszabontják az egész hegyet kb 200 méteresre. Ez szerencsére nem sikerült, bár a hegynek súlyos sebe van, és ez egyre nő, mert a világnak a bódító fehér poron kívül szüksége van arra a hétköznapi szürke porra is, azért még mindig látszik, és birkózik az akarattal, ami az egészet szürke papírzsákokba csomagolva szeretné látni. Akkor valószínűtlenül messzinek tűnt az, ami mostanra szerencsére nem valóság, a Naszály még mindig méltóságteljesen áll, és fürdik a lemenő na p fényében, viszont a régi helyeket, amin akkor önfeledten játszottunk, (Olajdomb, vízfogók, középvárosi temető, stb)  mára már beépítették, házak állnak rajta, és a tulajdonosok gyanús szemmel méregetik az apukákat, ha megállnak a házak előtt és azt mondják a gyereknek, hogy itt akkoriban nem volt semmi, apád itt játszott a többiekkel. A gyerek biztos azt gondolja ilyenkor, hogy - Hülyül az öreg, mert ezek a házak öregebbek mint én, és valószínűleg mindig is álltak, apám mindig ennyi idős volt, sőt azóta is csak öregedett, és a tévé is színes. Beszélnek itt zöldeket kérem - és a többséget nem is érdeklik a régmúlt idők, a szüleik kora, csak a mának élnek. Lehet, hogy ők csinálják jól?