A kapcsoló

Gyerekkorom igazán hasznos fejlesztését üzemeltem be nem is olyan rég és azóta is élvezem az áldását. Akkor is a szükség hívta életre, hogy egy helyről tudjak kapcsolni több berendezést, főleg úgy, hogy az az egy hely az íróasztalom, ahol amúgy is sokat ülök. Tulajdonképpen azon csodálkozom, hogy az ilyesmi kereskedelmi forgalomban nem kapható, mert amúgy roppant praktikusnak találom.

A forma erősen retro, a doboz egy kommunikációs egységből került kialakításra. Annak idején rengeteg hasonló dologhoz tudtunk hozzájutni, amit cégek odaadtak a lelkes amatőrpalántáknak, hátha tudnak vele mit kezdeni. Jelen esetben tudtak. A berendezés központilag kapcsolható ki és be, a sárga nyomógombokkal. Egy relé válik öntartóvá és ez biztosítja az áramutat, ez az öntartó állapot bontható le, így központilag lehet mindent egyszerre lekapcsolni. Az egységek külön-külön is kapcsolhatóak a kapcsolósorral. Az üzemállapotot glimm lámpa jelzi és az áramút el van látva egy olvadóbiztosítékkal is, pusztán a biztonság kedvéért. A kapcsolók elosztókat kapcsolnak, tehát bármit bele lehet dugni, így nem lehet gond abból, hogy valami bekapcsolva marad, sőt a sok manapság használatos standby állapotú készüléktől is el lehet venni az áramot, ha befejeztük azt, amiért az asztalhoz ültünk. A boltban jelenleg is lehet kapni kapcsolható hosszabbítókat, de olyat nem, amit egy központi helyről lehet kapcsolni, tehát a dolog a maga nemében egyedi és hiánypótló! Ráadásul az enyém..

 

A nógrádi vár!

Azaz, csak várt, mert ott voltunk és meglátogattuk, szóval még mindig vár, de már mást. Igaz, gyerekként többször voltunk itt, lévén ez egy könnyen megközelíthető hely, hisz a Vörös nyíl megállóhelyétől nem sok sétára található a várhegy púpja, amin a vár teteme lelhető fel. Állítólag egy villámcsapás hatására oxidálódó lőpor intézte el - legalább ezt a várunkat nem kellett az osztrákoknak felrobbantani, ezt megtette helyettük a természet. Persze az osztrákok a saját váraikkal jóval elnézőbbek voltak, nyilván sejtettek valamit a későbbi marketingértékről.

Bástya (elvtárs)

Kapu

Vár állott, most kőhalom..

Vörös nyíl suhan tova..

A táj

Várudvar

A vár könnyen végigjárható, a kilátással és a kötelező képekkel együtt se több fél óránál az egész, szóval egész napos programnak karcsú kicsit, de el lehet menni enni egy jót Nőtincsre és ott a horgásztó is, ami körüljárható, ha addig ki nem szárad. Mert jó úton van afelé..

Szent Flórián fogadó, Nőtincs

Nem tudom kinek jutna eszébe csak úgy Nőtincs? Sokan azt sem tudhatják, hogy hol van. Régebben úgy beszéltünk róla, hogy az már Svájc, hisz fent van a nagy hegyeken túl - már ha a látóhatár szélén lévő Naszály értelmezhető nagy hegyként. Van némi távoli családi kötődés a falu után, de ez mára a feledés homályába fúlt. Annyira egészen biztos, hogy magamtól sosem jutott volna eszembe Nőtincsen ebédelni csak úgy. Hibáztam volna! Szerencsére meg lettünk hívva egy születésnapi ebédre, amit a nőtincsi Szent Flórián fogadóban költöttünk el. A faluból nem láttunk sokat - az év legködösebb napjait éljük - de a központban található a hangulatos és szerencsére kellően meleg étterem. Se a külcsínre, se a belbecsre nem lehet panasz, elkülönített rész van az unatkozó kis bestiák fölös energiáinak levezetésére. A személyzet kedves, a mellékhelyiségek tiszták és kellően felszereltek. Az étel finom volt és házias, a pincérekkel mindent meg lehetett beszélni, kapható volt saját készítésű limonádé is, a sokféle egyéb ital között. A húslevesük cérnametélttel megállná a helyét bármelyikünk asztalán vasárnapi ebédként, igazi házias ízeket varázsolt elénk. A ház specialitását, a homlajti borzas csirkemellet mindenkinek meg kellene kóstolnia egyszer, főleg azoknak, akik lángosfüggők, mint jómagam. Szóval, aki képes eltalálni magától Vácig, annak megérheti a kb 20 kilométeres kitérő észak felé, feltehetőleg nem fog csalódni, ajánlhatom.