Ma

A mai nap furcsán, nem hétköznapi módon kezdődött. Annál is inkább, mert tulajdonképpen a szombat nem számít hétköznapnak, de ha ezt leszámítjuk, akkor is. A mai nap tovább bonyolódik a családfánk egy esküvő képében, ami a sógornőmet érinti. Azon felül a mai nappal kezdődik a kéthetes, rendes évi szabadságom is, ezen felül rám tört az allergia, és koordinációs zavaraim is vannak. Mindent kiejtek a kezemből, mellényúlok, hagymával hintem fel a konyhát, és meglocsolom magam forró olajjal. Mivel azon törekvéseink kudarcba fulladtak, hogy meghívassuk magunkat ebédre, így ma én főzök, de ilyen gondok mellett az öröm, amit a konyhaművészetben tehető mai barangolás miatt érzek, hamar ürömmé változott. Szóval ez sem az én napom..

Petőfi rádió

Tulajdonképpen a mai gondolatból indult a tegnapi, változásról szóló postom. Az eredeti ötlet innen indult, csak az egészségügy háttérbe szorította, maga mögé utasította, ami nem is baj, mert legalább volt alkalmam egy kicsit átgondolni ezt is. Szóval, még mindig ott tartunk, hogy a magyar ember fél a változtatástól, sőt, olyan dolgokban is képes kiállni a változások ellen, amihez igazából nem sok köze van. Ha meghallja azt, hogy valami átalakul, ennek hatására beindul benne a tiltakozási reflex. - 'Jó az úgy ahogy van, tessék békén hagyni, valamit újra elvesznek tőlünk, ami a miénk volt!' - Éppen ezt érzem a Petőfi rádióval kapcsolatban. Június elsejétől a rádió átalakult, az addigi profiljától eltérően zenerádió lett. Olyan emberektől is hallottam tiltakozást, aki tudomásom szerint sosem hallgatta ezt a csatornát, pusztán arra a hírre, hogy más lesz, képes volt felemelni a szavát. Pedig, szerény véleményem szer int a rá dió előnyére változott. Nagyon kellemes zenéket adnak és a paletta is sokszínű. Egyaránt vannak slágerek és modern dalok, magyarok és külföldiek. Nem túlzás, de az autómban szinte csak ezt hallgatom azóta. Egy apró hibáját látom csak, bár igyekeznek minél több magyar zenét játszani (alternatívokat is, ami kifejezett előny, mert van alkalma az embernek olyan magyar előadókat megismerni, mint például a 30Y.) de én keveslem a mennyiséget így is. Olyan hatalmas a magyar slágertermés, hogy bővebben lehetne szemezgetni belőle. Ilyenkor mindig a görög példa jut az eszembe, ugyanis az ottani rádiókban szinte csak hazai zenét játszanak, amerikai és más nemzetközi slágereket szinte alig. Ez lehetne követendő példa egy magyar közszolgálati rádiónak! Aki hallja, adja át, próbáljátok ki a Petőfit, (talán) nem fogjátok megbánni!

Változás

Úgy gondolom a magyar ember félős. Alapvetően nem az újtól fél, hanem magától a változástól. Valami zsigeri reflex miatt a változásban mindig csak a rosszat látja, azt, hogy valami elvész, ami eddig az övé volt. Elveszítheti a magyar narancsot, ami ugyan kicsi is volt, sárga, és savanyú, de a legalább a miénk. Az egészségügy átalakításán indult hercehurca miatt jutottam erre a következtetésre. Ez a félelem politikailag remekül meglovagolható, populista indulatokat lehet vele gerjeszteni, és az emberek szívesebben követnek és skandálnak jelszavakat, mintsem hogy gondolkozni kezdenének. Gondolkozni fárasztó dolog és egy csomó kellemetlen mellékhatása lehet. Rájöhetünk arra, hogy a politikusokat (Bármelyiket!) nem az ember érdekli, hanem a szavazat, mikor rád néznek egy nagy fehér papírt látnak rajta a megfelelő helyre tett X-el. Ezért az ördöggel is képesek cimborálni, meglovagolva az emberek félelmét, hogy mi lesz, ha például betegek lesznek, és ott maradnak ellátatlanul. Amikor már most sem látják el őket rendesen, amikor a kórházba a beteg viszi a gyógyszereket és a wc papírt, amikor a rokonok viszik be az ehető ételt, és naponta járnak be fürdetni és forgatni a bent fekvőt, mert ennek a hiányában szerencsétlen simán meghal. Ez sajnos már évtizedek óta így megy (Tisztelet a kivételnek, bár én ahol voltam eddig, az nem számított annak, de a nagy számok törvénye alapján egészen biztosan van ilyen.) tehát nem napi jelenség. Mégis képesek egyesek azt sugallni, hogy ez csak pár éve van így, hogy előtte itt volt az orvosi Kánaán, és most valami durva dolog készül. Tudom, az idő megszépíti az emlékeket, a katonaságból is csak a bulik maradnak meg, a klotyótisztítás fogpiszkálóval a múlt ködébe vész, de úgy gondolom, már évekkel, évtizedekkel ezelőtt elértük a békát, és bármerre indulunk el, csak feljebb juthatunk. Csak végre induljunk el valamerre!