A rudli szó német eredetű és csapatot, falkát jelent. Jellemzően több egyet együttes vonulását. Vadászati szakkifejezés és mivel nem vagyok vadász, sőt tulajdonképpen elítélem a sport vagy a hobbicélú vadászatot, noha értem a célját. (A vadászat a megoldás egy olyan problémára, ami az ember nélkül fel sem lépett volna - szóval csináltunk valamit ami felborította a környezeti egyensúlyt, majd kitaláltunk rá egy megoldást, ami szintén nem jó, de legalább a politikusainkat és a befolyásos személyeket szórakoztatja.) Mindegy, nem is erről volt szó, hanem a rudliról. Viszonylag kevés ember láthat ilyet a gyakorlatban, viszont a youtube-on már bárki láthat bármit. Tegnap viszont személyesen is volt alkalmam látni eget, sőt csatlakozhattam is hozzá. Egészen speciális érzés volt. Kamionok jöttek végeláthatatlan sorban az M2 úton. Ez nem sima teherforgalom, ez egyfajta áradás, mint amikor megnyitják a csapot és abból kamionok folynak. Hömpölyögtek végig a határtól Pest felé. Amikor a dombokon, kanyarokon mentünk, akkor lehetett látni igazán, hogy mekkora is a rudlink! Előzni nem lehetett, érdemes sem volt, mindenütt kamionok voltak. Noha jártam már az M5-ön és az M1-en is, ahogy van pár kamion, de ennyit egyszerre mozgásban látni valami egészen speciális látvány és érzés volt. Kedvem lett volna megállni és nézni, ahogy hatalmas nagytestű állatok módjára dübörögnek a céljuk felé. Láttam, és benne lehettem az elmúlt idők egyik legnagyobb kamionrudlijában! Fantasztikus volt!
2016. május 6., péntek
2016. május 2., hétfő
Álmok
Megdöbbentő, hogy a legtöbb álmom valami feledékenységemről szól. A legutóbbiban elmentem úgy repülni, hogy épp csak az ernyőt nem vittem magammal. Emlékszem, hogy gyalogolok fel a hegyre, rajtam van a beülő és a mentőernyő is, műszerestül és már majdnem felértem a tetőre, amikor eszembe jut, hogy hol is van az ernyő? Azt, hogy miért mászok hegyet beülőben már nem is tudom, de a kupola az lent maradt. Ilyenek ezek az álmok. Még szerencse, hogy nem emlékszem mindegyikre.
Címkék:
álmok
Kútba ragadva
Érdekes dolog történt meg velünk a hétvégén. Beleragadtunk egy kútba. Ez önmagában nem is lenne annyira nóvum, egy kerekes kút esetén, de ez egy benzinkút volt. Nem tudtam a szokásos kútfejhez állni, mert egy suttyó az utolsó pillanatban elfoglalta. De tényleg! Már majdnem odaértem, amikor hirtelen a semmiből előugrott és beállt a hetes kút elé, így kénytele voltam máshol venni a benzint. Éppen ebből volt a baj. Vártam már egy ideje a nejre, aki ilyenkor be szokott menni fizetni, az ügymenetet gyorsítandó, de szólt, hogy nem tud fizetni, mert lefagyott a teljes rendszer. A gép nem látja, hogy tankoltunk, így összeget sem, noha a kútoszlopban benne van a pontos összeg. Mindenki teljesen tanácstalan volt, a kutas össze vissza mászkált és lezárta mögöttünk az összes behajtási lehetőséget, mi meg ott álltunk megfürödve. Kínomban próbáltam konstruktív lenni, mondtam, hogy fotózzák le a kútfejet és üssenek be a gépbe mondjuk akkora értékű bármit, mi kifizetjük és/vagy vegyenek fel jegyzőkönyvet. De nem. Látszólag nem történt semmi, a kutasok telefonos segítséget kértek, miután a közönséget meghallgatták, de az nem tetszett nekik. Nagyjából egy óra múlva szabadultunk, végre tudtunk fizetni és elhúzhattuk a belünket a dolgunkra. Tudom, hogy ez egy benzinkút tele alkalmazottal, de azért valami nagyvonalúságot elvárt volna az ember a Shell-től, ha az ember már ott tankol egy ideje..
Címkék:
kútba ragadva
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
