Napsirató

Már Boris Vian is megmondta - Minden a nők miatt van! A férfi nő nélkül olyan, mint a hal esernyő nélkül - tartja a népi bölcsesség. Ezek a sommás megállapítások nem lehetnek véletlenek., erre a tegnapi nap is rá kellett jönnöm. Azt hiszem, a következő életemben fa szeretnék lenni. Tűlevelű, nyitvatermő, lehetőleg Norvégiában. Abban van még perspektíva..
(Javítva: zárvatermő ->; nyitvatermő - hülyülök no.)

Madzag és spárga

Ma a spárgáról gondoltam írni, úgyis a szezonja van. Apropóját az adja, hogy a hétvégén,  jó adag spárgát sikerült vennem a közértben rendkívül kedvező áron. Gyerekkoromban ezt a zöldséget úri ételnek gondoltam, odahaza nagyon ritkán volt ilyesmi, leginkább anyai nagyanyák készítette, aki viszont büszke volt a pedigréjére, így született ez a gondolattársítás, hogy az úriemberek spárgát esznek. Amennyire úrinak tűnt, olyan egyszerűen elkészíthető zöldségféle. A levese finom, könnyen megvalósítható, csak kevés sós, cukros vízben puhára kell főzni és a végén berántani, máris ott gőzölög a tányérunkban az ízletes meglepetés. A legnagyobb gond a pucolásával van. Az idősebb sípokon kemény, rostos külső héj nő, ami nem igazán kellemes, igazi rostos kötéllé teszi a spárgánkat, legalábbis a tányérunkban. Ezért kell megfelelően megpucolni, ami kerülhető azzal, ha megfelelően zsenge szárakat sikerül vásárolni. Az alapreceptet egy közeli póréleves emlék hatására az alábbiak szerint módosítottam: A pucolás után megmaradt jóval szerényebb zöldséghalmot 1 cm-es darabkákra vágtam, majd, sóval és kevés cukorral feltettem főni. A jó társaság kedvéért  helyeztem bele kockákra vágott krumplit. Miután a kedélyes társaság megpuhult, botmixerrel összedolgoztam, majd szitán áttörtem a miskulanciát, így megszabadulván a sötét gondolatoktól és a spárga még megmaradt kemény rostjaitól. Az egészet a tűzre visszatéve, tejszínnel gazdagítottam, és  szelíden berántottam. Kész is lett az igazán zamatos spárgakrém leves. Pirított zsemle/kenyér kockákkal tálaltam..

Mindennapi erőszak

A minap egy érdekes bejegyzést olvastam itt a Blogtéren. A név nem fontos, tulajdonképpen mellékes is, nem az emberrel van bajom (hiszen nem is ismerem) maga a jelenség háborít fel igazán. Van egy találós kérdés: - Az állatvédők miért a szőrmék ellen tiltakoznak a bőrök helyett? Mert a nyugdíjas mamákat egyszerűbb vegzálni, mint a Pokol Angyalait! - Valahogy ez az élc jutott eszembe a következő történetről, ami egy metróbeli ülőhely megszerzéséről szólt. Emberünk az egyetlen szabad üléshez érkezvén egyszerűen és minden kérdés nélkül ráült az utastársa (Aki véletlenül épp egy öreg néni volt - nem a Pokol Angyala) ott pihentetett csomagjára. A jelenséget ismerjük. Sokan maguk mellett tartják a csomagjaikat, nem törődve azzal, hogy mások is le szeretnének ülni. Ez elítélendő és rossz. Úgy vélem azonban, hogy azért (is) emelkedtünk ki az állatvilágból, hogy ezeket a helyzeteket kultúremberhez méltóan is le tudhassuk kezelni. Belecsöppenünk egy helyzetbe, amit megítélhetünk százféleképp, és abból csak egy lesz a helyes, ráadásul nem is biztos, hogy a megfelelő emberrel alkalmazunk erőszakot. Lehet, hogy az illető épp csak elbambult és amúgy sosem tesz ilyet, lehet, hogy a nagy benga állat, aki mellette ül, az unokája, és sorolhatnám az érveket az ellen, amit az 'úriember' végül is tett. Nem tudom kinek esik le a karikagyűrű az ujjáról, ha azt kell mondania - 'Elnézést, elvenné a csomagját? Le szeretnék ülni!' Utána esetleg, 'Köszönöm!' és mindenki boldog. Lehet, hogy bennem van a hiba, de sosem éreztem késztetést a nálam gyengébbek terrorizálására, vagy mondjuk finoman - nevelésére. Apám mondta volt: Sose vitatkozz hülyékkel, mert részben legyőznek a rutinjukkal, részben összekevernek vele. Azt hiszem, hogy itt is ez történt. A kommenteket is megdöbbenéssel olvastam, mert általam értelmesnek tűnő emberek nyilatkoztak támogatólag az ilyen magatartásformát illetően. Azért mert sosem váltottam tettekre  az engem félrelökő, villamoshoz siető, vagy ülőhelyekért ádáz harcot folytató nyugdíjasok iránt érzett sötét gondolataimat, vagy sosem rúgtam fel járdán vadul kerékpározó gyerekeket, nem gáncsoltam el engem véletlenül oldalba taszító öregapót, bennem van a hiba???