Örök kérdés

Eszembe jutott az örök kérdés, miután meghallgattam a Petőfi rádión egy számot, aminek a refrénje valami hasonló volt - 'A lányok mást akarnak'. Ez vetette fel bennem azt a kérdést, hogy tudható-e, hogy mit is akarnak a lányok? A számban rengeteg lehetőség volt felsorolva, hogy mit nem akarnak, de a végső kérdést, hogy végül is mit is szeretnének, ennek a zenének se sikerült tisztázni. Persze nem gondolok arra, hogy a világ szinte összes problémájának a gyökerét egy ilyen zeneszám fogja tövestül kicsavarni, mindenesetre kíváncsi lettem volna az ő verziójukra, ugyanis lassan többet éltem már, mint amennyit gyerekfejjel el tudtam képzelni magamtól, és erre azóta se tudtam rájönni. Igaz, a pubertáskorom előtti idők elpazarolt évek voltak a kérdéskör kutatását illetően, mert minden egészséges gondolkodású fiúnak megfelelően én is azt hittem, hogy a lányok mind hülyék. Mostanra azért ez a sommás vélemény árnyalódott, de úgy gondolom, Nobel díjat kaphatnék, ha előállnék a megoldással...

Közös utak

Meglepő, hogy egyéninek hitt terveink korántsem annyira egyéniek, mint gondolnánk. Más fejében ugyanúgy megszületnek, legfeljebb más is ugyanannyira a sajátjának érzi ezeket, de talán eszébe sem jutnak ilyen gondolatok. Számos alkalommal előfordult az, amikor családi kirándulást tettünk, hogy az indulásnál már feltűnt pár ember, vagy ha ott nem, akkor az első megállónál egészen biztosan. - Jé, ők is ugyanoda mennek, ahova mi készültünk! - A meglepő azután következik, amikor a második, majd sorban a többi megállónál is ugyanúgy észrevesszük őket. Legutóbb a veszprémi kiránduláson történt, hogy sikerült két fiatal hölggyel összefutnunk a Gizella kápolnában, azután számos helyen találkoztunk velük, például a Tűztoronynál és a városkapunál. A legmeglepőbb azonban az volt, hogy az estét lezárandó mozielőadáson is ott voltak, és pont mellettem ültek. Mi ez, ha nem a sors játéka? Mondjuk, ezek után azon se lepődtem volna meg, a hazaérkezésünk után ott ülnek a nappaliban..

Szeptember

Szeptember eleje van. Ezzel gondolom túl nagy újdonságot nem mondtam el. Újra elkezdődött a tanév, sok gyereknek ez kihívásokkal teli életet jelent, és valljuk be, nekünk szülőknek még inkább. A kezdéssel bizonyos dolgoknak vége is szakad, az időjárás újra hisztérikus oldalát mutatja, ma még nyár van, holnap november lesz, aztán, majd egy kis október következik, esetleg decemberben meg majd egy kis nyár. Rossz híreket kaptam olyan emberről, akit kedvelek, bár ismerni nem ismerhetem. Bánatát megosztotta velem, most ketten vagyunk szomorúak. A szabadságom utolsó napjai alatt ráadásul sikerült megbetegednem, a tegnapi nap első felét a reteráton töltöttem, második felét a láz szorításában. Most éppen a munka oltárán áldozom fel magam, mert betegként, lázasan otthon se jobb..