Két pak choi megy a sivatagban. Az egyik azt mondja:
- Pakcsojj! - Mire a másik: - Nem pakcsolok!
Persze a klasszikus vicc szerint ez még bakancsokkal volt, de tegnap pak choi-t ettem, nem pedig bakancsot, ami több értelemben is szerencsés dolog volt. Persze nem a növény számára, hanem nekem. Tekintve, hogy egyetlen jó bakancsom van, ami a kor szellemének megfelelően inkább műanyag, mintsem bőr, szóval egész biztosan hosszú főzés után is rágós maradna. Kezdetben idegenkedtem a pak choitól, mert azt gondoltam, hogy úri huncutság csupán, valami új, divatos káposztaféle, pedig nem. A nőm vette, valami hirtelen felindulásból és azért, mert eddig még nem ettünk. Ahogy kardántengelyt sem ettünk még, ezért kell vigyázni arra, hogy a jövőben milyen boltba engedem őt be felügyelet nélkül. Szóval a növény. Engem a kínai kelre emlékeztetett külalakra, de míg az káposztaféle, ez csak úgy néz ki, mintha az lenne. Az íze viszont olyan volt, mintha spárgát ennék. Dupla öröm az egészben az, hogy szeretem a spárgát, így élvezettel ettem, főleg azért, mert nem volt fás, mint a spárga szokott lenni akkor, ha megpucolod ugyan, de a karvastagságú sípból nem esztergálsz le annyit, hogy végül egy gyufaszál maradjon. Szóval a pak choi nagyon kellemes csalódás volt, így felhívom rá mindenki figyelmét, hogy ne félj tőle! Pakcsolj!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése