Kezdetben vala a sötétség. Aztán persze előjöttek mindenféle dolgok és úgy gondolom, hogy a piszkos ruha közvetlenül a világosság után következett, ugyanis addig nem lehetett ezt látni, de ezután már eléggé feltűnővé válhatott. Szóval a mosás lényegi résszé vált, aminek a során a ruhát először csuromvizessé tesszük, majd azért küzdünk, hogy mégse legyen annyira vizes. E némileg ellentmondó folyamat részeként alakult ki az eszköz, amit centrifugaként hívunk, illetve e műveletet mint centrifugálást nevezzük. Mert hát ugye, az emberek arra is rájöttek, hogy a víztől való megszabadulás kezdetben alkalmazott módja, a nedves rongy kemény dolgokhoz csapdosása, egymáshoz való csapdosása illetve mángorlása mégsem olyan hatékony, mint forgatni a cuccot annyira, hogy a víz az elszédülés miatt magától akarjon távozni. Mióta a sumérok feltalálták az automata mosógépet, azóta a külön centrifugák kipusztulásra ítéltetettek. Addig külön opció volt a vizes gönc átlapátolása a centrifugába, az újabb esetben pedig az eszköz ezt megoldotta maga, házon belül. Hogy értelme legyen e rövid történelmi áttekintésnek, elárulhatom, hogy szereztünk egy nagyon okos , nagyon automata mosógépet. A korábbi típus egyszerű volt de hatékony és egy mosás során előbb vagy utóbb a lakás összes helységében össze lehetett találkozni vele, mert mihelyst centrifugáznia kellett, azonnal vándorútra indult. Addig nem, ahogy egy jó alvajáró is meg szokta várni azt, míg álomba szenderül - ő sem vág neki a sétának közvetlenül fogmosás után, hisz mi értelme is lenne így az alvajárásnak - ébren. Szóval ez az új mosógép nagyon intelligens. Tartok is tőle, hogy 2022-ben már ő is fog kapni választási értesítőt. Ugyanis, a centrifugázási művelet előtt, oda vissza tekergeti a dobot, próbál balra, próbál jobbra, gondolkozik, szivattyúz és teker és ha úgy ítéli meg a dolgot, akkor nem megy sehova, csak dudál és villog. Ilyenkor át kell rendezni benne a nedves rongyot és újra próbálni. Majd megint tekerés, gondolkodás, dudálás. Újra átrendezés - és így tovább. Remek esti program akkor, ha az ember nem tud mit csinálni az idejével. Ül a padlón, nézi az intelligens mosócsodát és várjon arra, hogy csinálja, vagy ne csinálja. Sajátos módon értelmezik így az automata mosógépből az automatizmust, ami annyira ugyan okos, hogy ne menjen el, de annyira már nem, hogy valami módon kiegyensúlyozza magát, így állandó felügyeletet igényel, ha az ember nem egy úszómedencében teregetne ki. Nosztalgiával gondolok a régi, buta mosógépre, ami ha elindult, elég volt ráülni és megnyugodott. Nem akarta azt, hogy ott legyünk mellette. Lehet, hogy nem félt a sötétben..
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése