Gazdaságpolitika

A büfénkben ilyen is van! Sajátos, akár csak a Matolcsy-féle, ugyanis azt sem tanítják a tankönyvekben, vagy ha tanítják, akkor nem így, esetleg a rossz példák között említik - de nyilván ők tudják rosszul, mert egyszer még a csodájára fognak járni. Biztos. Szóval nálunk úgy működnek a dolgok, hogy nem azokat a termékeket veszi a büfés, amik amúgy fogynának, hanem olyanokat is, amik meg nem. Nem arról van szó, hogy újakkal próbálkozik, hanem arról, hogy a jól fogyó ishler mellé, cipőtalp állagú tiroli rétest is vesz, ami 'hetekig' érintetlen marad a frigóban. Aztán később már nem rendel islert, mert a tiroli nem fogyott még el. Aztán ott van a töküres hűtő a bánatos rétesekkel. A másik ügy a somlóik ügye. Egy tálka most lett 400 ft. Ez, hogy sok-e vagy kevés, nem tudom, de tekintve, hogy az Isten háta mögött vagyunk és gyalog más alternatíva nincs, így akár jó árnak is lehetne mondani. Amikor vettem, de nem volt a büfésnek tejszínhabja, olcsóbban kaptam meg. Viszont, amikor volt hab, de én nem kértem habot, akkor meg teljes áron. Én a két helyzet között nem láttam túlságosan nagy különbséget, de hát én közgazdaságilag korlátolt vagyok. De vizsgálódom serényen..

Lejárati idők

A lejárat fontos dolog, nem szabad viccelni vele! Ami például a csokoládé és édességipart illeti, a termékeiknek kétféle lejárati ideje is van. Az első a csomagoláson feltüntetett lejárati idő - ez mutatja azt az időpontot, ami után a terméket nem szabad kereskedelmi forgalomba hozni. Ez nem azt jelenti, hogy a lejárat után egy nappal már nem lehet megenni az édességet, hanem üzletben nem szabad eladni. A másik - a fontosabb - dátum az elméleti lejárati idő, ami szerint a dolgot az elképzelt időben, azonnal meg kell enni, hiszen lejárt. Az elméleti lejárati idő ezért szinte a legtöbb alkalommal megelőzi a feltüntetett lejáratot. És ez így is van jól..

Menteni, menteni, menteni!

Olvastam az indexen egy cikket. Van venne egy sommás megállapítás: 'Az ssd nekem kicsi és drága. A 256 gigabájtos verziókon még mindig nem férne el a 330 gigabájtnyi adatom, törölgetni 2011-ben nem vagyok hajlandó, ráadásul 125 ezer forintot egy adattároló nekem nem ér.' Nagyjából jellemző a magyar számítástechnikai hozzáálláshoz ez a mondat. Mi a túrónak kell egy embernek manapság 256 GB tárolóhely, sőt 330 GB? Mi az, amit ekkora helyen nem lehet tárolni, sőt törölgetni sem lehet belőle? A jellemző felfogás szerint az adat csak akkor válik értékké, ha elveszik - ezért szoktam mindenkinek azt mondani, hogy csak azt tartsa a gépén, amit nem félt. Egy merevlemezes egység az egyik legmegbízhatatlanabb eszköz, rosszabb esetben van benne egy (vagy több) olyan mágneses lemez ami percenként annyit pördül mint az otthoni gyorscsiszoló vágókorongja, és ezek felett egy légpárnán száguldozik oda és vissza egy (több) apró mágnesfej. Belátható, hogy egy ilyen érzékeny és nagybonyolultságú rendszerben bármikor bekövetkezhet bármi, amitől a rendszerünk elérhetetlenné válik. Minden adatunkat el kell menteni, a gépen csak a pótolható dolgokat tartsunk! Manapság amikor 4.4 GB kapacitás kb 60 forintért beszerezhető - vétek a fontos dolgokat, képeket nap mint nap kitenni a pusztulás veszélyének. Sőt, a fontosabb adatokat érdemes több példányban kiírni, és hogy tovább fokozzuk az adataink biztonságát, a másod (vagy harmadpéldányt) egy eltérő földrajzi helyen tároljuk! Ha fontosak a dolgaink, vigyázzunk rájuk megfelelően!

--
Pápai Balázs - Rendszergazda, projectmanager, programfejlesztö Tel: +36/27/537-286 Mobil: +36/20/458-6979 Fax: +36/27/537-137