Ma nem a szokott időben jöttem, mert el kellett ugranom Vácra tüdőszűrésre, mert már régen nem voltam, és menetrendszerűen szoktak ilyesmivel 'zaklatni'. Persze jogosan, de eddig sosem jutottam hozzá. Igazából nem sok értelmét látom az efféle szűrővizsgálatnak, de ez egy másik bejegyzés lesz egyszer. Talán. Szóval Pest felé, ismételten tüntettek a demokrácia buzgó hívei azzal, hogy Gödnél elállták a munkába igyekvők útját azzal a megfontolással, hogy ha ők nem dolgoznak, ne dolgozzon más se. (Egy korábbi gondolatban már leírtam ennek az értelmét, úgyhogy most nem mennék mélyebben bele.) Most azonban a rendőrség végre azt csinálja ami a dolga, és mellesleg jól ki is szúr ezekkel az idiótákkal azzal, hogy Pest felé egyirányúsította a 2/A utat. Vác irányába nem engednek fel senkit a pályára, a forgalmat a régi 2-es út felé terelik el. Így a demokraták is örülhetnek, mert lezártak, de semmire sem mentek vele, mert a forgalom a saját ritmusában haladt, sőt , nyugodtan lehetett előzni, mert nem volt szembeforgalom. szóval a rendőrségnek jár a piros pont, a 'tüntetők' meg levonhatnák a konzekvenciát és végre elmehetnének oda, ahova gondolom..
2006. december 6., szerda
2006. december 5., kedd
Apró örömök
Minden diktatúrában, így a házasságomban is, érik az embert apróbb örömök, amik ugyan nem kapcsolódnak magához az intézményhez, de jólesően, kellemesen melengetik az ember szívét.. Időnként meg szoktam nézni, hogy milyen lenyomatot hagyok a világhálón, egyúttal az örökkévalóságban, és megdöbbentem, mert egy játékokkal foglalkozó oldal nyilvántartja a játékfejlesztőket, és ott van egy külön nekem szentelt oldal is, emlékeztetve arra, hogy egy pár SEGA játék fejlesztésében én is tevékenyen részt vettem. Jó érzés ezt így látni, hogy teljesen ismeretlenül (nem beszéltünk össze, és nem a magam fényezése miatt) egy mauzóleumot állítottak és én ennek a tagja lehetek, olyan miatt, ami egykor az életem része volt, mára már a múlt ködébe veszett. Az ilyesmi mindig nosztalgikus emlékeket ébreszt bennem. Jó idők voltak azok, noha csúf véget értek.
Címkék:
blogtér
2006. december 4., hétfő
Nők újra
Lassan másról se fog szólni a blogom, mint a nők viselt dolgairól. Valaki, még azt a következtetést vonhatja le, hogy nem szeretem a nőket, pedig de. Bízok benne, hogy létezik egy tökéletes, egy ideális nő, mint Lilu az Ötödik elem című filmből - de ő már foglalt. Amíg meg nem találom, nekem jutott a népszerűtlennek tűnő feladat, hogy a többi, kevéssé tökéletes nő mesterkedéseiről lerántsam a leplet. Ebben a tevékenységben szellemi atyám dr Bartha András. Titkon van olyan elképzelésem, hogy emiatt cudar halált fogok halni, testemet egy sikátorban találják meg, egy melltartóval megfojtva. Szóval: - Egy nőnek teljesen természetes az, hogy az ő szava dönt egy férfiéval szemben. Ez egy axióma. A gond akkor kezd előállni, ha egy másik férfiről is szó van, akinek szintén van egy feljebbvalója, és az első nő rájön arra, hogy az ő hatalma csak a saját beosztottjára terjed ki, és a másikra nem, bárhogy is szeretné. Ilyenkor fordulhat elő, hogy a két nő megtépi egy mást és mi meg békésen, egymásra kacsintva élvezzük a dolgot. Hiába, a rabszolgáknak is kijár néha a szórakozás..
Címkék:
blogtér
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
