Mindennapi mazochizmus

A férfiak szeretnek szenvedni, legalábbis magamon ezt vélem felfedezni, főleg miután megnősültem. Bár valakitől azt hallottam, hogy egy férfi akár megnősül, akár nem, tíz év múlva meg fogja bánni. Hiába, a nép között még élnek nagy gondolkodók, ezt a tézis magam is igazolva látom. Vannak dolgok, amikre ha nővel élsz együtt sosem leszel képes. Pl arra is, hogy felbiciklizzél a K2 tetejére úszónadrágban, vagy pedig, hogy odaérjél valahova pontosan. Ahhoz ugyanis időben el kell indulni. Az pedig lehetetlen egy nő számára. A nő és a pontosság egymást kölcsönösen kizáró fogalom, a kettő nem létezhet egyazon univerzumban. Csak a csigákat sajnálom. Ők ugyanis hímnősek, tehát saját férfifelük a női felükkel él együtt, így el sem tudnak szakadni egymástól. Viszont már értem miért késnek el mindenhonnan...

Nyelvében él a nemzet

Azt hittem már vége, de nem. Ma is voltak kint akciónyugdíjasok autókkal, zászlókkal és mára meglepetésként, transzparensek is voltak. Jellemző, hogy a demokrácia hős lovagjai nem tudnák elvégezni az általános iskolát, legalábbis nyelvtanból biztos buknának. Az egyik táblán ez volt kiírva: 'A hazug buldogot fügeszékfel'. Először nem is fogtam fel, hogy mit akar a fügétől. Számomra a füge egy déligyümölcs. 'Nyelvében él a nemzet' - mondta talán Széchenyi. Ezek szerint ez a nemzet már halott, vagy az utolsókat rúgja, ha az igazi, magukat magyarnak valló, és zászlóval fekvő, kelő és takarózó emberek annyira nem tudják és akarják megtisztelni a saját magyarságukat, hogy legalább az anyanyelvüket megpróbálják tisztességesen elsajátítani, és ordító hibáikat nem tárják bátran ország és világ elé. Nem bűn hibásan írni, de mindenképpen bűn, ha a hibát fogadjuk el jónak és nem törődünk a javítással, nem törekszünk a tökéletességre. Az ilyen emberek másban is, például a politikában, hasonlóan igényesek lehetnek. Szomorú, hogy az 'igaz' magyarok nem törődnek ezzel az 'aprósággal'. Számomra ebből látszik, hogy ez csak egy álca és ez mélységesen szomorúvá tesz engem.

Halottak napja

Ma halottak napja van. Ez egy fájdalmas ünnep, legalábbis legtöbbünknek, mert minden családban vannak akik idejekorán mentek el, pedig maradhattak volna még. Igazából nincs is olyan, hogy valaki jókor megy el, ha meg tudja élni a korát tiszta tudattal és egészségben, akkor akár örökké is élhetne. Nekem szerencsére jó családom van, kivétel nélkül mindenkit szeretek, kit kit a maga módján és érdemei szerint, de szeretek. Szóval ez az alkalom azoké akik már nincsenek, ma értük gyújtunk gyertyát és megyünk ki a temetőbe. Igaz a temetőbe bármikor ki lehet menni, mint ahogy a hithez sem szükséges a templom és az ima sem, ezek mind csak külsőségek, alkalmak amikor a többi ember előtt bizonyíthatunk valamit, talán a közösséghez tartozást.

Szóval szívesen ki is hagynám, mert nem kellemes, ráadásul az én fájdalmam nem tartozik másra, az én érzéseimet úgysem érti meg más, mert mindenkinek a maga problémája a legnagyobb, és ez talán így is van jól. Ezt mindenkinek magának kell megélnie és feldolgoznia. Csak azt nem értem, hogy miért kívánnak a kollégáim mára kellemes ünnepet?