Kutyabaj

                                   Csak, hogy ne alvadjon meg a vérünk. Anyám hívott a napokban, hogy a kutya kiszökött. Ez még nem lenne olyan nagy probléma, mert a kutya időnként kiszökik. Feltámad benne a csavaroghatnék és olyankor meglép. Fondorlatos módon készül rá, a lábak között sunnyog, aztán egy óvatlan pillanatban kitör és elszalad. Olyankor meg sem áll, csak tisztes távolból néz vissza, majd felemeli a középső ujját az első mancsán. Na jó, ezt nem ő teszi, ezt csak elképzelem, mert pont úgy csinál, mintha ezt akarná mondani. Ugyan nem teszi, de én is tudom ezt és a kutya is tudja, szóval a gondolatátvitel megvan, még ha nem is látszik. Anyámnál melósok dolgoztak, így nagy volt zaj és a mászkálás, a kutya meg épp a halálán volt és meg is volt kötve, vagy pont ezért, mindenesetre a melósok szíve megesett rajta és kérték, hogy anyám engedje el, majd vigyáznak, hogy ne menjen ki. Aztán persze egy idő múlva azzal jöttek vissza, hogy kiszökött. A kutya ugyanis profi, a melósok meg amatőrök voltak. De ilyen már előfordult a világtörténelemben és amikor a kutya kirohangálta magát, mindig visszajött. De ezúttal nem. Eltűnt! Anyám hívott délután, hogy kellene jönni kutyát keresni, mert nem jött vissza az állat. Aznap edzésre mentünk volna, így a kölök is jött hozzám, így megvártam őt és együtt mentünk kutya keresendő. Kocsival végigjártuk Deákvár releváns részét, hogy minden pillanatban arra gondoltam, meg fogom látni rongycsomóként feküdni valahol elütve, mert utóbbi időben egy kicsit vak és legalább ugyanannyira is demens kezdett lenni, de közlekedni viszont sosem tudott. De nem lett meg így sem. Aztán megálltunk és gyalog indultunk el, benézve az árkokba és hidak alá. Így sikerült felfedezni, hogy az utcánk és a Béke tér közti átereszben fekszik valami kutyaszerű. Ő volt, meglehetősen zilált állapotban, elérhetetlen helyen (ez ugyanis egy 15 méter hosszú áteresz, azaz egy fedett árokrész, amin a gépjárműforgalom zajlik és az esővíz kel át az alagúton, amit párszor átépítettek és mindig egyre kisebb és szűkebb lett.) A kutya jól bevackolt és hiába hívtuk, nem mozdult, sőt úgy tűnt, hogy valami baja is van a hátsó részének, mert látszólag próbált felállni, de mindig visszarogyott. Próbáltam a kedvencével is csalogatni, de nem értem el eredményt. A kölök is próbált közelebb kerülni hozzá, de nem jutott el, mert bár kölköm nekem, de már kezd ő is apatestet növeszteni és minden csőbe már ő sem fér bele. Arra gondoltam, hogy bezzeg gyerekkoromban ezen az átereszen belül közlekedtünk, itt bújócskáztunk és erre az árokrészre vonatkozik életem egyik legnagyobb és legemlékezetesebb tévedése, amikor is azt feltételeztem, hogy lefutom apámat és ide bújok el, mert ide ő nem fér be. Az elképzelés utolsó része a helyén volt, ugyanis tényleg nem fért be, de nem futottam le, mert a kapunál utolért és aztán jött a legemlékezetesebb rész. De ez mellékszál, hisz az ebnek semmi ilyen problémája nem volt, legfeljebb, ha előjön, bár nem nevelünk kutyát fizikai erőszakkal, szóval ez a probléma is csupán csak elvi. Semmi ötletem nem volt, a kutya odabenn, mi kint és a nap meg szép lassan ereszkedett. A lelki szemeim előtt láttam, ahogy a kutya elpusztul odabent, mert már délelőtt óta semmit nem ivott és odabent is meleg volt. Jobb gondolatom nem lévén, felhívtam a 112-őt. Meglepetésemre nem hajtottak el a fenébe - a váci tűzoltókkal szerettem volna beszélni, hanem felvették a 'hibajegyet' majd átkapcsoltak valakihez, aki újból kikérdezett minden releváns információról és mondta, hogy próbáljak állatorvost szerezni a helyszínre addig is, míg  kiérnek. Próbáltam ennek eleget tenni, de az állatorvosok pont olyankor zártak, így nem sikerült senkit találni. Az egyetlen ígéretes lehetőség azt mondta, hogy ő nem fogja tudni elaltatni a kutyát a kiszedés előtt, de ha kiszedik a lánglovagok, akkor esetleg megnézi, ha az állapota ezt igényli és addigra visszaér a dolgából. Hívjam vissza, ha aktuális lesz! Míg itt borongtam, hogy egy feladatom volt és azt sem végeztem el, megjöttek a tűzoltók is. Távolról hallottam szirénázást, de gondoltam, hogy a kutyához nem így jönnek - de így jöttek. Megérkezett egy nagy piros autó, minden villogójával villogva és elegánsan leparkolt a közelben, ezáltal látnivalót biztosítva a 'falusi' műértő közönségnek, akik, mint egyetlen látnivalót a környéken, igyekeztek szemmel tartani, de látványosan nem nézni. A tűzoltókra nem lehet egy rossz szót sem mondani, nekifeküdtek a dolognak és számtalan módon próbálták kiszedni az ebet a  csatornából, de kudarcot vallottak. Szerintem egészen biztosan több mint háromnegyed órát küzdöttek teljesen eredménytelenül, csáklyával kötelekkel, szép szóval, fenyegetéssel, de nem ment. Közben jött még egy tűzoltóautó, egy halom másik tűzoltóval is, természetesen megkülönböztetett jelzéssel. Az önkéntes egységek érkeztek, de levonták a következtetést, hogy feleslegesek és elmentek. Pedig az egyik srác volt annyira sovány, hogy eséllyel be tudott volna jutni, de én nem akarnék senkit betolni oda, ha magam nem férek el. Az először jött egységek nem adták fel, pedig attól is tartottam, hogy egyszer csak azt mondják, hogy ők itt nem tehetnek semmit és elmennek, de nem tették ezt. Eszükbe jutott egy egészen használható ötlet, hogy összerakják a létrát és az árokból használva azt, az árok hosszabbik részről betolva azt, a dögöt kitolják a másik felén. De erre már nem került sor, ugyanis egyszer csak megjelent az egyik srác nőismerőse egy kutyával, akik mindketten élénken érdeklődtek a jószág sorsa iránt és többször is megnézték, akit valószínűleg érdekelt a tacskó, mert világ életében szerette a szafaládét és erre minden további nélkül felkelt és kisétált a csőből, mintha mi sem történt volna. A lábfájdalom szőrén szálán eltűnt, a kutyának kutya baja sem volt. Persze nem hagytuk, hogy közelebbről megismerkedjen a szafaládékutyával, mert másokkal rémesen antiszociális tud lenni, így a kölök felkapta és bevitte anyámhoz. Mindenki megkönnyebbült, mert a lehető legjobban ért véget a történet. A tűzoltók nem kértek semmit és nem is akartak elfogadni semmit. Végig jó fejek voltak, le a kalappal előttük! Így aztán hazafelé beugrottunk a boltba és egy tálca árpaszörppel (vagy málnaszörppel?) ezután a tűzoltóságra is, ahol találkoztam a parancsnokkal is, akinek megköszöntem a mentést és gratuláltam a csapatához is! Tényleg nagyon meg voltam hatódva és össze vissza beszéltem mindenféle hülyeséget, aztán eljöttünk. A srácok pont akkor álltak be a nagy pirossal a garázsba. Remélem, hogy szeretik a szörpöt ők is!

Otthon

                                         Az édes, de kinek éppen mi. Nekem az, ahol lakom, alszom, étkezem és az utóbbi időben nem töltök annyi időt, amennyit szeretnék, mert mindig van más, fontosabb, ahova inkább menni kell, ahol inkább tenni kell valami fontosat. Szóval az otthon, az, ahol nem vagyok ott, de szeretnék lenni. Ez onnan jutott eszembe, hogy tegnap biciklizés közben az árokparton egy könyvet találtam. Hasek - Svejk egy jó állapotú példánya volt és rögtön felmerült bennem az, hogy elhozom, hisz szemmel láthatóan ki volt dobva és még nem is volt szétázva, szóval egész jó állapotban találtam meg. Kinyitva azonban, tele volt hangyával. Több lapon keresztül, még hangyatojások is voltak, így egész új hangyagenerációnak lett lehetősége a születésén keresztül jutni be Hasek halhatatlan művébe. Szó szerint. A könyv így ott maradt, nekitámasztottam egy fának és eljöttem. Így ugyanis ez már nem egy világirodalmi klasszikus, hanem csak egy otthon lett.

Mindenféle

                            Nincsen rózsa tövis nélkül. Mai biciklis bejövetelem 1-es. Az utolsó pár kilométerben csak kellett egy hülye, pedig már olyan szépen alakultak a dolgok! De volt mindenféle. Sommás gondolataim és megállapításaim születtek. Általában születnek, de nem vetemedek rá, hogy le is írjam azokat. Ebből a szempontból ez a nap is kivétel, mert ma le is írom. Szóval biciklisekből és rolleresekből két kategória van, legalábbis ebből a szempontból. A profik és az amatőrök. A két kategóriát az különbözteti meg egymástól, hogy a profik hordanak sisakot, az amatőrök soha. A profik tudják, hogy egyszer baleset éri őket és akkor jól fog jönni, ha lefejelik az aszfaltot, az amatőr úgy gondolja, hogy balesetet mindig más szenved. Ha ő nem akar balesetet szenvedni, akkor nem is fog! Hogy egy ismerősömet idézzem, aki azt mondta, miután a rendőr megállította azért mert sisak nélkül motorozott: - Nehogy már a fejem ne barnuljon le! - Ez végül is egy erős érv. Hogy tetézzem, ma láttam indexelő BMW-st. Ejnye, hová jut így a világ? Rongálja a márka presztízsét!

Biciklizés

                               Mióta biciklivel járok, azóta rendszeresen megkérdezik, hogy milyen volt a bicikliút idefelé. Általában meg szoktam jegyezni azt, hogy hányan próbáltak megölni, de nem ment nekik. Úgy gondoltam azonban, hogy egy szofisztikáltabb megoldáshoz folyamodom, amivel pontosabban ki lehet ezt az állapotot fejteni és miközben befelé tekertem, az alábbi rendszert ötöltem ki. 

 Bitszinten ábrázolom a helyzeteket és ha elég annyi, hogy volt-e ilyen helyzet vagy sem, ezek számossága nem fontos, akkor egy bájt fel, azaz alsó négy bitje elegendő is lesz erre. Azaz az érték 15-nél nem lehet nagyobb, de elég valószínűtlen ez az érték. Lássuk is, hogy miért. A legfelső helyiérték a baleset, értéke 8. Ez azt jelenti, hogy elütnek vagy én megyek neki valaminek, esetleg elalszom és árokba hajtok, vagy efféle. Eddig ez nem fordult elő és remélem így is marad. A következő az esemény. Ez nem baleset, de kellemetlen, pl egy defekt, vagy műszaki probléma. Ilyen sincs sűrűn. Defekt előfordult korábban, volt hogy havonta három is, úgy ragasztottam már belsőt, mint egy kisangyal, de mióta Pirelli defekttűrő külsőim vannak, azóta ez a probléma nem létezik. Igaz, majdnem sikerült ezzel megduplázni a bringa értékét. A konfliktus az, hogy összeugatok valakivel. Ez gyakran előfordul, ugyanis egyes közlekedőknek fogalmuk sincs a közlekedési szabályokról, különösen az elsőbbség fogalmának értelmezése okoz gondot és ha ugat, én sem maradok csendben. A legalsó bitérték a veszélyes helyzet. Ez bekövetkezik, ha valaki elém hajt,  leszorít, nulla oldaltávolsággal előz, elsodor, vagy körforgalomban megelőz és előttem kivág. Ezen szabályrendszer alapján a mai utam egyértelmű hármas.

 

Autópálya

                            Tegnap rájöttem arra, hogy mire jók a horvátországi fizetőkapuk az autópályán, ott ugyanis úgy oldják meg a díjfizetést. Röviden - semmire. Egy olyan útszakaszon is képes dugót okozni, ahol amúgy rendesen lehetne haladni. Szóval mindenképpen az ördögtől való.